Már kijelölték a Jókai parkban létesítendő kerékpárút nyomvonalát

sd • 2020. szeptember 10., csütörtök •
Kecskés László önkormányzati képviselő szerint a kerékpárosbarát fejlesztés újabb nagy lépést jelent körzetében a Dózsa György, Jókai, Márton Áron, valamint az Ernuszt Kelemen utca felújítását követően.
Már kijelölték a Jókai parkban létesítendő kerékpárút nyomvonalát

Az egész várost érintő, kerékpárutak fejlesztését célzó komplex projektet még az előző városvezetés dolgozta ki, értéke több mint 1 milliárd forint. Erről még a 2017. évi decemberi közgyűlés döntött. 10 kilométer hosszan 11 kerékpárút és 2 körforgalmi csomópont - a Nárai utca és a Brenner Tóbiás körút, valamint a Rohonci út és a Bartók Béla körút kereszteződésében - létesül a közeljövőben Szombathelyen.
- Fontosnak tartom választókörzetemben, hogy a régi bucsui úton, valamint Szombathely és Sé között is megvalósul az a kerékpárút, amit a helybéliek már régóta óhajtottak. Utóbbi kivitelezése ütemterv szerint halad, nemsokára be is fejezik a szakemberek a munkálatokat. Úgy gondolom, a vasi megyeszékhely mindig is egy kerékpárosbarát város volt, az előző városvezetés rendkívül fontosnak tartotta, hogy ne csak az autósoknak kedvezzünk. A Jókai utca teljeskörű felújítása során ugyan létesült egy a város felé haladó egyirányú kerékpárút, az ellenkező irányba haladó bicikliúttal azonban még adósak voltunk, eddig. Most ez is megvalósul, ami a Szent István parkot szeli majd át - tájékoztatta lapunkat Kecskés László önkormányzati képviselő.

Az Egészségügyi Szakmai Bizottság elnöke érdeklődésünkre elmondta azt is, hogy nem volt zökkenőmentes a projekt előélete, ugyanis többször kérték a kivitelező Investment Kft.-t, hogy dolgozzák át a terveket, mert eredetileg 14 fa kivágását tette volna szükségessé a kerékpárút kiépítése. Ehelyett azonban az útvonal íves kialakítása mellett döntöttek, így aztán a kerékpárút itt-ott ugyan kissé kacskaringós lesz, de legalább ennek eredményeként megmaradnak a facsoportok. Tudvalevő, hogy ez Szombathely legszebb angol parkja, aminek értékéből semmit sem vesz el az új kerékpárút. A park területén az út burkolata térkő lesz, a csapadékvíz elvezetése szikkasztással történik majd a környező füves területen.        

- Remélem, hogy ezek a fejlesztések elősegítik, erősítik a városi kerékpárosbarát közlekedést, és egyúttal a szombathelyiek egészségét is szolgálják a jövőben - zárta szavait Kecskés László önkormányzati képviselő.

közösség

további frisss

lap tetejére