Magyarországon a vállalatok 38 százaléka tervez idén létszámbővítést

• 2021. március 04., csütörtök •
Magyarországon a közepes és nagyvállalatok 38 százaléka tervez idén létszámbővítést, például IT-szakemberek, fizikai dolgozók és a gyártás területén dolgozó alkalmazottak felvételét tervezik - derül ki a Randstad munkaerő-közvetítő felméréséből.
Magyarországon a vállalatok 38 százaléka tervez idén létszámbővítést

A kutatásba a különféle iparágakban, de főként az IT/technológia, a gyáripar, az üzleti, a banki és pénzügyi szolgáltatások, illetve az autóipar területén működő magyarországi cégeket vonták be. A felmérésben csaknem 300 olyan vállalati szakembert kérdeztek meg, akiknek rálátásuk van a HR és a munkaerőfelvételi folyamatokra, az adatfelvétel 2020 november-decemberében volt.

 A válaszadók 57 százaléka állítja, hogy a toborzási folyamat hossza körülbelül megegyezik a 2020-ban tapasztalttal, míg az új gyakorlatok, például az online és a telefonos interjúk miatt 23 százalék úgy véli, hogy idén a megfelelő jelölt kiválasztása több időt vesz majd igénybe. A megkérdezettek 45 százaléka idén a fluktuáció stagnálásával számol, míg 27 százalékuk számít kisebb, 22 százalékuk pedig nagyobb mozgásra a saját területén.

A vállalati szakemberek 52 százaléka szerint

A MUNKAERŐPIACON ELÉRHETŐ JELÖLTEK EGYIK LEGFŐBB HIÁNYOSSÁGA TOVÁBBRA IS AZ IPARÁGI MUNKATAPASZTALAT HIÁNYA,

37 százalékuk úgy vélte, hogy jelentős probléma még a nyelvtudás hiánya is. A felmérésben résztvevők 58 százaléka a hiányosságok orvoslására továbbra is az oktatást és a tréningeket tekinti a legfontosabb eszköznek.

A döntően közép- és nagyvállalati szakemberek válaszai alapján úgy tűnik, hogy

A JÁRVÁNY NEM VOLT JELENTŐS HATÁSSAL AZ ÉRINTETT CÉGEK 2021-RE ELŐIRÁNYZOTT MUNKABÉR-KIFIZETÉSEIRE.

A megkérdezettek 70 százaléka tervez emelést, csaknem negyedük állítja, hogy az inflációnál magasabb ütemben növelik a fizetéseket, 46 százalékuk pedig inflációkövető béremelésről számolt be.

A felmérésből kiderült, hogy

A VÁLLALATOK ÁLTAL AJÁNLOTT BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK KÖZÜL AZ OTTHONI MUNKAVÉGZÉS VEZETI A LISTÁT: A CÉGEK 83 SZÁZALÉKA ÉL EZZEL A LEHETŐSÉGGEL,

döntően a vírushelyzet hatására kialakuló új munkaerőpiaci trendeknek megfelelően.

A kutatásban azt is vizsgálták, hogy a távmunka mennyire válhat az új normává a vírus elvonulását követően. A válaszadók 37 százaléka heti 1-2 nap, 22 százaléka 3-4 nap erejéig engedélyezné hosszabb távon is az otthoni munkát, azonban csak 5 százalékuk nyitott arra, hogy teljesen távmunkára váltson. Ugyanakkor jelezték, a vállalatok kicsivel több mint tizede állna vissza a teljes irodai vagy munkahelyi létre.

A Randstad HR-szolgáltató társaság a világ 38 piacán, köztük Magyarországon van jelen, tavaly a cég bevétele elérte a 20,7 milliárd eurót.


Forrás: origo.hu
Kép: Getty Images

közösség

további frisss

lap tetejére