A 18 és 40 év közötti nők, akik első házasságukban élnek és 2019. július 1-je után gyermeket vállalnak, felvehetnek egy maximum 10 millió forintos kedvezményes hitelt július elsejétől 2022-ig bezárólag. Az, hogy a házasságot mikor kötötték, nem számít. – Az első gyermek megszületése után három évig felfüggesztik a törlesztést. A második után újabb három évig szünetel a törlesztés, valamint a tartozás 30 százalékát elengedik, a harmadik gyerek megszületése után pedig a kölcsön fennmaradó részét egyáltalán nem kell visszafizetni – magyarázta a Családvédelmi Akcióterv részleteit Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Egyúttal hangsúlyozta: semmilyen rejtett költségtől nem kell tartaniuk a családoknak. A havi törlesztőrészlet 50 ezer forintnál nem lehet több, a futamidő körülbelül 20 év. A kedvezményes hitelt azok is igénybe tudják venni, akiknek már van gyermekük, de náluk is csak a július 1-je, valamint a hitel igénylése után született babánál lesz érvényes a törlesztés felfüggesztése.
Ez a gyermekvállalási támogatás lényege
További híreink
Jó lesz vigyázni a gázfogyasztással, különben nagy lehet a meglepetés
Érezhetően megnőtt a gázszámlája annak a hazai háztartásnak szeptemberben, amely 20 százalékkal túllépte a jogszabályban megadott átlagfogyasztást. Ám aki nem lépte túl, megint jól járt: az Európai Unión ...
Emma, Kamilla, Maja, isten hozott benneteket!
Üdvözlünk minden újszülöttet, jöjjenek a szombathelyi anyakönyvi hírek:
Sokat tanulhatunk a patkányok társas életének tanulmányozásából
Az ELTE nagyszabású kutatása szerint sokkal bonyolultabb a patkányok társas viselkedése, mint azt eddig feltételeztük - tudatták közleményben. A rangos Scientific Reports folyóiratban megjelent eredményeknek ...
Az országban a legkevesebb lakástűz Vas vármegyében volt
82 lakástűz és 57 jelzés szén-monoxid miatt az első kilenc hónapban - ez a vasi katasztrófavédők eddigi idei mérlege.
Egymillió forintot kap, ha ezen a magyar településen telepedik le
A feltétel, hogy legyen erkölcsi bizonyítványuk és munkahelyük.
Kulcsfontosságú izraeli kikötővárost ért pusztító rakétatámadás az éjszaka folyamán
Libanonból érkeztek azok a rakéták, amelyek 10 embert sebesítettek meg az észak-izraeli Haifa és Tiberias városokban. Ez volt az első támadás, amit a Hezbollah Észak-Izrael legnagyobb városa ellen intézett. ...
Ilyenkor legszebb az erdő
Erdészek segítségével fedezték fel a szombathelyi óvodások a Saághy parkot nemrég. Ma zárul az Erdők Hete rendezvénysorozat, amelyet 1997 óta szerveznek meg országszerte.
Mezőgazdasági kisüzemek támogatására hirdetnek pályázatot
A legkisebb gazdálkodók is számíthatnak a kormányra, ezért is hirdetnek egyszerűsített pályázatot a mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatására - közölte az agárminiszter a Facebook-oldalán szombaton ...
Érvényben marad a 62 év felettiek ingyenes fogászati ellátására vonatkozó szabályozás
A családügyi szervezetek, valamint az Idősek Tanácsa nem támogatja a jogosulti korhatár emelését a fogászati ellátásban, ezért a kormány nem változtat a szabályokon - közölte szombaton az MTI-vel a Kulturális ...
Nemzeti Vágta - Vasárnap rendezik a döntőt Szilvásváradon
Vasárnap rendezik az idén háromnapossá bővült Nemzeti Vágta döntőjét. Az eseményen 15 előfutamban 60 magyarországi és külhoni település felnőtt lovasa versenyezhet a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban ...
Nemzeti gyásznap: Emlékezés az aradi vértanúkra
Ma 175 éve, 1849. október 6-án végezték ki a pesti Újépület udvarán gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt, és Aradon a 1848–49. évi szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét.
Problémás elektromos autók: ezeket a modelleket jobb messziről elkerülni
A technológia új, ezért korántsem kiforrott, az ár viszont magas, de a kereslet csökkenése miatt lejtőre állt – a villanyautók vásárlása tehát még mindig számos kockázattal jár. A problémás elektromos ...