476 millió forintból hajt végre fejlesztéseket a MAM Hungária Kft.

• 2021. január 14., csütörtök •
A vaskeresztesi cég mellett további két vidéki Kft. részesült jelentős kormányzati támogatásban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a versenyképesség-növelő program csütörtöki szerződésátadó rendezvényén.
476 millió forintból hajt végre fejlesztéseket a MAM Hungária Kft.

"Örömmel jelenthetem, hogy a MAM-Hungária Kft. gyárában, Vaskeresztesen a cumisüveg-gyártósort modernizálják és a termékvizsgálati laboratóriumot bővítik 476 millió forintos beruházással. Ebből kormányzati támogatás mintegy 150 millió forint. A MAM-Hungária Kft. a dolgozók körében kedvelt munkahelynek számít, a cég folyamatosan törekszik a létszámbővítésre!" - jelentette be Hende Csaba, Szombathely és térségének országgyűlési képviselője közösségi oldalán a nagy hírt.

Három vidéken működő magyar vállalat összesen 2,1 milliárd forint értékben hajt végre beruházásokatamelyekhez a kormánytól 690 millió forint támogatásban részesülnek. A fejlesztéseknek köszönhetően a három cég 820 munkahelyet véd meg.

Nagyhegyesi Takarmány Kft. beruházásaként Nagyhegyesen mintegy 900 millió forintból 1800 négyzetméteres új csarnok épül, új eszközöket, gépeket szereznek be, így az állateledel-gyártási kapacitásukat is tovább növelik. A szaloncukorgyártásban piacvezető szerepet betöltő Dolcetta Kft. békéscsabai gyárában 1100 négyzetméteres új gyártó- és raktárcsarnok jön létre 725 millió forintos beruházással.

MAM-Hungária Kft. Vas megyei gyárában, Vaskeresztesen a cumisüveg-gyártósort modernizálják és a termékvizsgálati laboratóriumot bővítik a 476 millió forintos beruházással

közösség

további frisss

lap tetejére