Áprilisban indítja ünnepi eseménysorozatát a Repülőklub

SzR-HCs • 2015. március 22., vasárnap •
Az idén száz esztendős szombathelyi repülőtér tiszteletére a Szombathelyi Repülőklub ünnepi rendezvénysorozatot szervez - tudta meg honlapunk a helyszínen tartott sajtótájékoztatón, Erdős Zoltán klubtitkártól. A programokra kilátogatók fotókiállításon, szakmai előadáson, filmvetítésen, reptéri majálison, világháborús veteránok találkozóján, emléktábla-avatáson és Falke-falka névre keresztelt repülős találkozón is részt vehetnek.
Áprilisban indítja ünnepi eseménysorozatát a Repülőklub

Rendezvénysorozattal ünnepel a Szombathelyi Repülőklub. Nagyon kevés olyan repülőtér létezik, melynek ilyen meglett korú. A repülőteret annak idején, 1915-ben a szükség hozta létre, hiszen katonai pilótákat kellett képezni, és akkor döntött úgy az akkori hadvezetés, hogy kiképző repülőteret hoz létre. Az effektív repülés 1915. nyár elején, júniusban kezdődött meg. Az eseménysorozat is erre épül - ezekkel a mondatokkal kezdte sajtótájékoztatóját Erdős Zoltán klubtitkár. 

A szombathelyi repülőtéren tartott eseményen megtudtuk, hogy április 11-én fotókiállítással, illetve szakmai előadásokkal indul a sorozat, ezeket a programokat a Savaria Moziban tartják majd. Szó lesz a többi  között a háború előtti és a háború utáni repülésről és az egyetlen magyarországi repülőgép-eltérítés eseményéről is - bulvárosan.

A program sorozat április 23-án az Aréna u. 8-ban folytatódik, ekkor Kositzky Attila ny. altábornagy, a légierő volt vezérkari főnöke tart majd előadást a ,,Nagy háborús emlékév" keretében.

Aztán a hagyományos reptéri majális után, június első hétvégéjén a veterán pilóta emlékművet teszik rendbe, majd júliusban repülős találkozó lesz. Ekkor a Falke, egy feltehetően nagy érdeklődésre számot tartó típus nemzetközi találkozóját rendezik meg, A tervek között szerepel még egy augusztusi repülőnap lebonyolítása is. 

História

A repülőtér az első világháborúban megszületett új fegyvernemnek köszönheti létét: 1915 tavaszán ugyanis Szombathelyre települt a 4. repülő pótszázad Oswald Róbert repülő százados parancsnoksága alatt. A világháború után a szombathelyi repteret is elérte az Antant tiltása, de 1924-ben a Magyar Királyi Légügyi Hivatal bújtatott légierő szervezése a légi forgalom és a repülőgépipar számára szükséges repülőgépvezetők kiképzésére 1924 nyarán megszervezik a Szombathelyi Pilótaiskolát, a REGVI-t (Repülőgépvezető Iskola) Kenese Valdemár alezredes vezetésével, Horthy Miklós fia, István is itt kapott kiképzést. A sportrepülés 1934-ben kezdődött meg, ekkor alakult az első Repülő Egyesület. A második világháborúban a légicsapások ellen védműveket építettek. A katonai repülőtér története akkor ért véget, amikor a szovjet csapatok 1945-ben harc nélkül elfoglalták. 

1946. október 15-én ünnepélyes külsőségek között indították el a Budaörsi repülőtérről az első két Mszovlet-járatot Szombathelyre és Debrecenbe. Aztán a Malév a hatvanas években leépítette a belföldi légi utasforgalmat. 

A sportrepülő élet 1948-ban indult meg újra a vitorlázó repüléssel, ugyanebben az évben már sportrepülő tábort is szerveztek. 1949-ben azonban megszűnt ez a lehetőség, a szombathelyi pilóták Pápára jártak 1957-ig. Aztán 1966-tól újra fellendült a sportélet. Ekkor a Szombathelyi Sportrepülők Egyesülete az abban az esztendőben űrben járt szovjet űrhajós, Leonov nevét veszi fel, majd a rendszerváltás után már Szombathelyi Repülőklub néven ismert. 
A repülőtéren előbb szervizelték, majd itt is gyártották a Góbékat. Jelenleg a repülőtér az egyre fogyatkozó sport-repülőterek egyike, ugyanakkor nagyon közkedvelt a nyugat-dunántúli pilóták körében, kétszáz hektáros területével, 1000 méter hosszú füves futópályájával. 
A repülőtér jelenleg Szombathely tulajdonában van, a SZOVA kezelésben áll és a Szombathelyi Repülőklub üzemelteti. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére