Száz léggömb a magasban, egy-egy szál fehér virág a kezekben

Szita Róbert - Hornyák Emőke • 2016. március 19., szombat •
Szombaton már nyolcadszor rendezte meg a Szombathelyi Kötélugró Klub azt a nemzetközi versenyt, mely az egykori világcsúcstartó, Tóth Alexandra számára állít méltó emléket.
Száz léggömb a magasban, egy-egy szál fehér virág a kezekben

Már 8 esztendeje, hogy tragikus hirtelenséggel, 22 éves korában eltávozott közülünk az egykori Európa- és világbajnok kötélugró, Tóth Alexandra. 

Szasza
2008-ban tragikus hirtelenséggel, agyhártyagyulladásban halt meg a Szombathelyi Kötélugró Klub 22 éves Európa- és világbajnok sportolónője, Tóth Alexandra, vagy ahogy a világban megismerték: Szasza, aki kedvességével, tudásával rengeteg barátot szerzett szerte az országban és a nagyvilágban, igazán meghatározó egyénisége volt a Szombathelyi Kötélugró Klubnak. Az egykori kiváló kötélugró egyéni világbajnoki ezüstérmes, 2008-ig ő tartotta a világcsúcsot 30 másodperces versenyszámban (94). Csapatban négyszeres Európa-bajnok, illetve háromszoros világbajnok volt, emellett tagja lehetett a Guiness rekordot felállító csapatnak is. 

Idén osztrák, francia, szlovák és persze magyar sportemberek, összesen huszonöt 15 éven aluli kötélugró mutatta meg tudása legjavát. A rendkívül színvonalas gyorsasági és szabadon választott versenyekkel, valamint látványos bemutatókkal emlékeztek Szaszára – nyilatkozta az MMIK-ban honlapunknak Bánhegyi Attila, a Szombathelyi Kötélugró Klub alapító-elnöke. 

A huszonöt kismester gyorsasági és szabadon választott gyakorlatai után látványos kétköteles bemutató, majd a verseny zárásaként a francia csapat látványelemekkel teletűzdelt műsora szórakoztatta a közönséget.

Az eredményhirdetést követően, még nyolc évvel a tragikus haláleset után is megható volt, amikor a versenyzők az MMIK színpadán egy nagy körben elhelyezkedve, kezükben kék és fehér lufikkal a Szombathely hangjaként megismert Tóth Dani dalát hallgatták meg. 

Az eseményen jelen volt a sokszoros világbajnok és egykori világcsúcstartó, Bánhegyi Kata is.

Az emlékverseny végén – immár hagyományosan – a résztvevők kivonultak az MMIK elé és Szaszára gondolva, lufikat engedtek az égbe.

 

kapcsolódó galéria


kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére