Példaértékű a szociális ellátó rendszer

szróbert-HCs • 2014. október 09., csütörtök •
Közel százharmincmillió forintot fordított az elmúlt négy évben a szombathelyi önkormányzat a város szociális ellátó rendszerének fejlesztésére – hangzott el a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Területi Irodája felújított épületének ünnepélyes átadásán. A csütörtöki eseményen Puskás Tivadar, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere elmondta, hogy ma már példaértékű Szombathely szociális ellátó rendszere.
Példaértékű a szociális ellátó rendszer

Ünnepi köszöntőjében a város első embere aláhúzta, hogy a házi segítségnyújtással, a 80 év felettiek támogatásával, a Gagarin úti idősklub, valamint a Wesselényi utcai ifjúsági klub létrehozásával, illetve a mintegy 130 millió forintos önkormányzati támogatással mára példaértékűvé vált Szombathely szociális ellátó rendszere. 

Kulcsár Lászlóné, a központ vezetője pedig felidézte az 1961-ben létrehozott épület történelmét, a legjelentősebb változásokat, azt, hogy miként lett az egykori óvodából kisegítő iskola, illetve hogyan lett az iskolából szociális intézmény és gyermekvédelmi központ. Ezt követően pedig mindenkinek köszönetet mondott, aki segítette és tetteivel és támogatta a felújítást.   

A frisss.hu a helyszínen megtudta, hogy a Domonkos u. 5. szám alatti telephely felújítása a nyílászárók cseréjével, a tetőfelújítással és a villámvédelmi rendszer kiépítésével már 2012-ben megkezdődött, közel 15,5 millió Ft önkormányzati forrás felhasználásával. A 2013. évben a korábban ügyfélfogadásra használt épületszárnyba kerültek áthelyezésre az irodahelyiségek a munkakörülmények javítása érdekében. Az áthelyezést megelőzően nagy alapterületű irodákban 10-12 családgondozó dolgozott együtt, ahol a zsúfoltság nehezítette a munkavégzést, ugyanakkor az épület másik szárnyában kihasználatlan volt több helyiség is. Folytatva a megkezdett munkát, a 2014-ben megvalósult felújítással elkészült az épület homlokzati vakolatának javítása, és a teljes homlokzati hőszigetelő rendszer, valamint az épület faltőjárda és térburkolat javítása, akadálymentes bejárat kialakítása több mint 16 millió Ft önkormányzati forrás felhasználásával. 
A fejlesztések alkalmassá tették a Domonkos utcai épületet arra is, hogy a családsegítés és gyermekjóléti szolgáltatások mellett az idősek számára biztosított szociális szolgáltatások is helyet kaphassanak, így a belvárosban élők egyazon épületben juthatnának hozzá a szociális szolgáltatások még szélesebb köréhez (étkeztetés, házi segítségnyújtás, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás). Az új épületet Puskás Tivadar polgármester, Károlyi Ákos aljegyző és Kulcsár Lászlóné, a központ vezetője avatta fel. 

Szombathely Megyei Jogú Város Társadalmi - Gazdasági Programjában, az elmúlt időszakban az intézmény mind a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások szakmai tartalma, mind a tárgyi feltételek tekintetében jelentős fejlesztéseket tudhat magáénak. 
A szakmai tevékenység során 2011-ben a Szociális és Családügyi Bizottság támogatásával a meglévő 150 db készülék mellé további 10 db jelzőkészülék beszerzésére került sor a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás iránti igények kielégítéséhez. 2012. március 1-jével bevezetésre került a városban a folyamatos házi segítségnyújtás. A demens nappali ellátás kialakításával elérhetővé vált, hogy a szellemi hanyatlásban szenvedő idős emberek minél tovább saját otthonukban, saját családjukban élhessenek. 2 idősek klubjában integrált formában összesen 14 férőhely került kialakításra. 
Szombathely városa az intézmény bevonásával csatlakozott a „Segítő kezek - összefogás az idősek otthoni biztonságáért” című mintaprojekthez. A projektben tevékenykedő munkatársak mintegy 3000 fő 80 év feletti idős személyt kerestek. A programban önkéntesek, közösségi szolgálatot teljesítő diákok, valamint közfoglalkoztatottak vesznek részt, és segítséget nyújtanak az otthonukban élő, 80 év feletti lakosoknak. (beszélgetés, takarítás, bevásárlás, ügyintézés, kerti munka, stb.). 2013 májusában az intézmény Wesselényi u. 4. szám alatti telephelyén 1,5 millió Ft pályázati támogatásból közösségi tér került kialakításra. A közösségi tér „Belvárosi Ifjúsági klub” elnevezéssel működik.
A tárgyi feltételekről érdemes megjegyezni, hogy 2011-ben pályázati forrás felhasználásával történt meg a Karmelita u. 2/C. sz. alatti II. sz. Gondozási Körzet és II. sz. Idősek Klubja akadálymentesítése összesen 16 millió Ft ráfordítással. Ugyancsak 2011-ben került sor a III. sz. Gondozási Körzet és I. sz. Idősek Klubja átadására a Gagarin u. 24. sz. alatt több mint 26 millió Ft önkormányzati támogatással. 2012-ben közel 4 millió Ft önkormányzati forrásból sikerült a fenti ingatlanhoz tartozó pince az ingatlanhoz tartozó pince felületszigetelése, burkolása, vízelvezetése valósult meg, amellyel az idősek számára jól hasznosítható szabad tér került kialakításra. Szintén 2012-ben került átadásra a IV. sz. Gondozási Körzet, az I. sz. Családsegítő Szolgálat és a Gyermekjóléti Központ I. sz. Területi Irodája a Szőllősi stny. 36. sz. alatt. Több mint 9 millió Ft önkormányzati forrás felhasználásával, így létrejött az intézmény első komplex szolgáltató központja, mellyel a szolgáltatások fizikailag is elérhetőbb közelségbe kerültek a déli városrészen élő, többféle problémával küzdő szociálisan rászoruló személyek számára.
Összességében tehát az elmúlt évek során folyamatos fejlődés volt érzékelhető a szociális szolgáltatások rendszerét illetően, melynek jelentős része önkormányzati forrásból tudott megvalósulni a következők szerint:
2011. évben     44 millió Ft (ebből 13,6 millió Ft pályázati támogatás)
2012. évben     44 millió Ft 
2013. évben     8,4 millió Ft (ebből 1,5 millió Ft pályázati támogatás)
2014. évben     32,5 millió Ft
összegű fejlesztési támogatáshoz jutott hozzá az intézmény.
Az ünnepi műsorban Nagy Júlia, Harangozó Marcell, és Faller Pálné működött közre.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére