Pars Krisztián aláírt a Vasivízzel (videóval)

szróbert • 2014. március 08., szombat •
Pars Krisztián olimpiai-, Európa-bajnok, kétszeres világbajnoki ezüstérmes kalapácsvető olimpiai felkészülését a továbbiakban a VASIVÍZ ZRt. támogatja – tudtuk meg a szerződés ünnepélyes aláírásán. A március 7-i eseményen az olimpikon és a szponzor vezérigazgatója mellett dr. Hende Csaba honvédelmi miniszter és dr. Puskás Tivadar Szombathely MJV polgármestere is részt vett. A frisss.hu-nak Pars Krisztián elmondta, hogy az olimpiai felkészülést hathatósan segíti majd a céges szponzoráció.
Pars Krisztián aláírt a Vasivízzel (videóval)

A március 7-i eseményen, a Városháza sajtótermében elsőként Hende Csaba méltatta a támogatás fontosságát. "Senki nem tudja megbecsülni mennyi izzadtságcsepp kellett a londoni aranyhoz, csak azt tudjuk, hogy a londoni siker után sok óvodában a gyerekek kalapácsvetőst játszottak. A sport nemzeti ügy. Bevezettük a mindennapos testnevelést, nagyszabású uszodaépítési programba kezdtünk és még folytathatnám. Biztosítom a sportszerető közvéleményt arról, hogy a kormány garantálja a magyar olimpikonok 2016-os rioi olimpiára való felkészülését" – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője, majd hozzátette, hogy még sok fényesen csillogó érmet várunk Szombathely bajnokától.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere pedig azt emelte ki, hogy az értékteremtéshez szükséges a feltételek megteremtése is, ehhez pedig talán az anyagi háttér a legfontosabb.

A város első embere örömét fejezte ki, hogy Szombathely életében jelentős szerepet betöltő, a város többségi tulajdonában lévő VASIVÍZ ZRt. jelentős mértékű támogatást nyújt Pars Krisztiánnak. Puskás Tivadar a 2016-os olimpiára tekintve azt kívánta, hogy a szigorú szorgalmas felkészülésnek jó volna, ha megint aranyérem lenne a jutalma.

Dr. Kohuth Viktor, az olimpikon támogatását felvállaló VASIVÍZ Zrt. vezérigazgatója aláhúzta: "Pars Krisztián pályafutását csak kevesek pályájával lehet összehasonlítani. Bízunk benned, drukkolunk neked és szurkolunk, hogy elérd céljaidat."

Az ünnepélyes szerződés-aláírás után Pars Krisztián már fehér színű, VASIVÍZ ZRt. feliratú pólót viselt. Az olimpiai bajnok – az ünnepélyes szerződéskötés után – a frisss.hu-nak nyilatkozva elmondta: "A VASIVÍZ Zrt. által biztosított anyagi háttér nyugodt és várhatóan eredményes felkészülést biztosít a következő nyári olimpiáig."

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére