„Most érik össze a SEK az ELTE-vel” – Exkluzív interjú Borhy Lászlóval, az ELTE rektorával

frisss média fotó: Hornyák Emőke • 2017. augusztus 21., hétfő •
Augusztus elsejétől áll az ELTE élén a szombathelyi származású rektor. Vele beszélgettünk a szombathelyi integrációról.
„Most érik össze a SEK az ELTE-vel” – Exkluzív interjú Borhy Lászlóval, az ELTE rektorával

Mennyiben segíti a munkáját, hogy hallgatóként is ELTE-s volt?

1982-óta vagyok ELTE-s, akkor még csak történelem-orosz szakos hallgatóként kapcsolódtam be a történetbe. Ide jártam egyetemre, de a teljes pályafutásom is ehhez az intézményhez kötődik: előbb hallgatóként, doktoranduszként, végül oktatóként. Most pedig már vezetőként is megismertem az ELTE-t, annak felépítését, működését, problémáit. Hozzáértem a különböző feladatokhoz.

Milyen érzés volt, amikor az ELTE Szenátusa igen nagy arányban bizalmat szavazott Önnek, mikor a rektori posztért indult?  

Hatalmas felelősség, az Eötvös Loránd Tudományegyetem a magyar felsőoktatás egyik vezető intézménye. Elismerés a munkatársak, a hallgatók, kutatói, dolgozói részéről, akik a Szenátusban ezt a 30 ezres intézményt képviselik. Valamint a Hallgatói Önkormányzat részéről is, hogy bizalmat szavaznak valakinek, akiről úgy gondolják, pályafutása példa lehet a hallgatóknak. Nagy teher, de nagy bizalom.

Ön régészeti kutató, több évtizede tanár is, össze lehet egyeztetni ezt a rektori munkával?

A kutatásnak különböző szintjei vannak, ilyen a terepmunka, de van elméleti része és van, ami az oktatáshoz kapcsolódik. Az elmúlt évek során próbáltam úgy tanítani, hogy a kutatási eredményeim beépüljenek az oktatói tevékenységbe, remélem ez a rektori munka mellett is folytatható lesz.

Augusztus elsején vette át az egyetemvezetői pozíciót Mezey Barna rektor úrtól, mik most a legfontosabb feladatok, mik az irányvonalak, amik most jellemezni fogják a munkáját?

Az egyetemnek van egy tradicionális működése, ez a rektor személyétől független. Persze vannak aktuális megoldandó feladatok, melyeket részben átvettem elődömtől, Mezey Barna rektor úrtól, emellett pedig vannak most olyanok is, melyekről sejteni lehet, hogy az elkövetkezendő években az egyetem fejlődéséhez szükségesen előtérbe kerülnek. Az elmúlt két évben dékánként részt vettem az intézmény fejlesztési tervének kidolgozásában, ennek módosításában, hosszútávú stratégiai tervek megalkotásában. Igazán nagy kihívás most az az elmúlt hónapokban lezajlott szombathelyi integráció, hiszen a Savaria Egyetemi Központ egy új intézményként került az ELTE szervezeti egységébe. Elődöm ezt a folyamatot elindította, hiszen február elsejével került a SEK az ELTE-hez, nekem kell tovább vinni. Most zajlik az összeérés folyamata.

Miért fontos, hogy a Savaria Egyetemi Központtal is bővült az ELTE? Szombathelyiként ez mit jelent Önnek?

Szombathelyen jártam általános- és középiskolába, a családom továbbra is itt él, a kötődésem továbbra is megvan. Emlékszem, régen milyen nagy hírű intézmény volt a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, gimnáziumi osztálytársaim jó része a szombathelyi főiskolára ment továbbtanulni. Aki ebből a régióból tanár szeretett volna lenni, az ide járt. Most egyetemi vezetőként és szombathelyiként is mondhatom, bíztató, hogy az ELTE-hez került a Savaria Egyetemi Központ. Szeretnénk ezt a régi sikeres időszakot feléleszteni, és visszaadni az egyetemnek azt a szerepet, ami megilleti. Az ELTE-nek a Nyugat-magyarországi régióban való megjelenésében fontos állomás ez az integráció, az itteni hallgatók becsatolását is az ELTE-be, továbbá ezzel olyan képzések jelentek meg az ELTE portfóliójában – gondolok itt a gépészmérnök képzésre, – ami korábban nem volt meg.

Németh István rektorhelyettes úrral

A felvételi időszak végén, hogy értékeli a mostani helyzetet?

Nagy izgalommal vártuk, hogy mit jelent majd a felvételi ponthatárok kihirdetésekor az ELTE megjelenése ebben a régióban. A felvételi időszakban voltak nehézségek, a hallgatókkal tudatni kellett, hogy ha Szombathelyt választják, akkor az ELTE-t választják. Szerencsére minden jól alakult, a hallgatói létszám a tavalyival nagyjából azonos. Továbbá az ELTE színvonal már megjelenik Szombathelyen, ezt jól mutatták a ponthatárok is.

Milyen olyan szakok lesznek még előreláthatóan a jövőben, amik miatt érdemes a szombathelyi egyetemet megjelölni a felvételizőknek?

Az elkövetkező években stabilizálni kell a Savaria Egyetemi Központ helyzetét, a hallgatói létszám növelése lenne az elsődleges célunk, ebben szeretnénk nagy áttörést elérni az itteni kollégák segítségével. Még új szakokban nem gondolkodunk, erősíteni akarjuk többek között a gépészmérnök képzést. Kitörési pont lehet a turizmus a sporthoz kapcsolódva, valamint az életmód, egészség területén látunk nagy lehetőséget, hiszen jó adottságai vannak nemcsak Szombathelynek, hanem a térségnek is.

Ennyi munka mellett mennyiben marad idő a hobbira? Úgy tudjuk, fiatal kora óta sportol, jelenleg 2. dan fokozatú aikidós.

A sportra jut időm, muszáj is, ha az ember jól beosztja az idejét, a rekreáció fontos része az életemnek. Nem titkok, hogy Kőszegen van egy kis nyaralónk, havonta egyszer-kétszer ellátogatunk ide a családommal. Mindennek bele kell férnie, ha az ember sikeresen és kitartóan, önmagára is odafigyelve tudja végezni a munkáját.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére