Világítótorony Szombathelyen: az ELTE megérkezett a vasi megyeszékhelyre

Szita Róbert - Fotó: Hornyák Emőke • 2017. március 03., péntek •
Minőségi ugrást jelent Szombathely számára az integráció – hangzott el az ,,Eötvös Loránd Tudományegyetem megérkezett Szombathelyre” című ünnepélyes integrációs rendezvényén, pénteken.
Világítótorony Szombathelyen: az ELTE megérkezett a vasi megyeszékhelyre

Az ELTE és a Savaria Egyetemi Központ integrációjáról, illetve annak előkészítéséről ITT már írtunk. Az A-épület dísztermében megrendezett  ünnepi eseményen, a köszöntők sorában elsőként – a betegség miatt távol maradó ELTE-rektort, Mezei Barnát helyettesítő – dr. Kisfaludi András ELTE általános rektor-helyettes szólt a megjelentekhez.  

Ez a nap az integráció napja, mely egy új szakasz az ELTE és a SEK életében egyaránt. Nagy döntést hozott az ELTE, amikor az együttműködés mellett voksolt és nagy várakozással szemléli a következményeket, a jövőt is. Egy pillanatra azonban érdemes megállni és áttekinteni azt, hogy miért is döntött az ELTE integráció mellett – fogalmazott Kisfaludi András, aki az előkészítés folyamatát az integráció egyfajta próbájának nevezte, majd a megújulás szükségességéről is szót ejtett. 

Ami létrejött, összhangban van az értékrenddel. Bár tiszteljük a hagyományainkat, a megújulásra is nyitottak vagyunk és ugyanezt tapasztaltuk Szombathelyen is. Az ELTE érzékelte, hogy a központi régióban szűkre szabott a játéktér, a rengeteg erőforrás kitörési pontokat keresett, közben a meghatározott fejlesztési lehetőségeket, a hazai szinten legjobb minőségnek számító diplománkat a szenátus döntése értelmében az integrált szervezetbe vittük. 
Célunk, hogy a mérnöki tudományokra, a pedagógusképzés gazdag hagyományaira és a jó hírű gyakorló intézményre is építsünk.  A sporttudományi bázis tekintetében megtaláltuk az egészség, a sport, a rekreáció lehetőségét is, de a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésére is lesz mód
– tette hozzá a rektor-helyettes, aki olyan versenyképes egyetemnek nevezte az intézményt, mely jelenleg is 30 ezer hallgatóval, 400 éves múlttal, a világ legjobb 500 egyetem között elfoglalt hellyel rendelkezik, de arra is büszke lehet, hogy 5 Nobel-díjast adott a világnak, az országnak. 

Az ünnepi köszöntő végén az is elhangzott, hogy az integrációval erősebb és egységesebb ELTE született, mely a legjobb minőségben kell, hogy szolgálja a térség, az ország érdekeit.

Dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke köszöntőjében arra emlékeztetett, hogy 2050 éve a rómaiak érkezésekor a hódításra gyanakodtak, aztán virágkor köszöntött be. 

Most egy új virágkor jöhet, melyhez folyamatos párbeszéd szükséges – hangsúlyozta az Oktatási Hivatal elnöke. 

Dr. Németh István ELTE-SEK rektor-helyettese beszéde elején olyan násznak nevezete az ünnepet, ahol bejelentheti, hogy az intézmény új családneve: ELTE. 
Ez egy minőségi ugrást jelent Szombathely számára. A Berzsenyi brandet visszaépítve kell, megújulnunk, az integráció által olyan kisgyerek született, mely nagyon sok törődést, odafigyelést igényel. Közben nekünk is meg kell felelni azoknak a feltételeknek, kihívásoknak, amelyeknek az ELTE is megfelel. Megújulás jó az ELTE és jó a szombathelyi kampusz és a város számára egyaránt. Mi nem ,,csak” diplomát, hanem egy biztos megélhetést, karriert, tudást és persze piacképes diplomát akarunk adni. Az egyetem közszolgálati szerepe, hogy a régió számára piacképes tudást, értelmiség-nevelést, egyfajta világítótornyot biztosítson – emelte ki a Németh István, aki már bizonyos eredményekről is beszámolhatott. 

Már pályázatokat is nyertünk, közel 1 milliárdos forrásunk már elnyert státuszban található, de több projektünk összesen közel 4 milliárdos fejlesztést tehet lehetővé. Mindannyian, közösen kell tennünk azért, hogy Szombathely megújulhasson. Ez egyben stabilitást, biztonságot és új jövőképet is biztosít – tette hozzá, majd bejelentette a frigyet, mint mondta, ,,mindenki ELTE-dolgozó, mindenki ELTE-hallgató mostantól Szombathelyen”.  

Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő köszöntőjében először felelevenítette a város történetét, gyermekkori- és ELTE-emlékeit, Szombathely nagyjait, közöttük is Horváth Boldizsár és Széll Kálmán életútját. 

Hosszú tradíciókra, multikulturális, toleráns, befogadó és európai összefüggésekben gondolkodó itt élőkre, a földrajz és a politika összefüggéseire, a rendszerváltozás óta eltelt időszak rengeteg fejleményére építhetünk. A város gazdasági teljesítménye az elmúlt 7 évben megduplázódott, ehhez pedig az is hozzájárult, hogy a kormány idejében megértette, hogy szükség és érdemes az M86-os útra milliárdokat áldozni – vélekedett Hende Csaba, aki az integráció első számú támogatójának nevezte Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárt, de azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy a város ideális partnere az ELTE-nek.

Majthényi László, a Vas megyei Közgyűlés elnöke a Berzsenyi-hagyományokat hangsúlyozta, majd arról is beszélt, hogy milyen széles támogatottságot élvez az egyetem, hiszen, mint mondta, jelen vannak a születésnapon a megye több településének polgármesterei és alpolgármesterei is, de a rendőrség és a katasztrófavédelem magas rangú képviselői is. 

Dr. Puskás Tivadar polgármester, címzetes egyetemi docens köszöntőjében megfogalmazta, hogy egy város jövője, jelene, múltja attól függ, milyen emberek lakják.


Ha az oktatás olyan, amely tudásra, erkölcsre, tartásra tanít, akkor a város, a megye, az ország is erős és gazdag lesz. Meg kell érezni, hogy kikkel és mikor köt barátságot az ember, és a város 1999-ben ezt eltalálta, a mi kis csillagvizsgálónk, az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egy jó indíttatás volt, az integráció létrejöttével pedig immár piacképes tudást adhat az ELTE-SEK együttműködés – húzta alá a város első embere. 

Az ünnepségen díszokleveleket adtak át az integráció során kiemelkedő munkát végzetteknek, közöttük, az oktatási hivatal elnökének, a térség országgyűlési képviselőjének, a város polgármesterének, a Vas megyei Közgyűlés elnökének, a főjegyzőnek, a Szombathelyi Egyházmegye kormányzójának, a kormányhivatal főigazgatójának, a város alpolgármestereinek, az ELTE nemzetközi ügyek rektor-helyettesének, az oktatási ügyek rektor-helyettesének, valamint a különböző ELTE karok képviselőinek is. 

Az ünnepi műsorban az ELTE-SEK Szökős Néptánc Együttese adott műsort, majd az ELTE-SEK tanárai és hallgatói léptek fel, ezt követően pedig állófogadást adtak a sportcsarnokban. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére