Mészöly: a Megyeri úton is jól jönne az ,,olaszos” 0-1!

Szita Róbert • 2015. augusztus 21., péntek •
Az OTP Bank Liga hatodik fordulójában a harmadik helyezett újpestiek otthonában lépnek pályára a Szombathelyi Swietelsky-Haladás labdarúgói. A szombat esti meccsen a zöld-fehérek szeretnék megőrizni a tabellán elfoglalt előkelő, második helyüket...
Mészöly: a Megyeri úton is jól jönne az ,,olaszos” 0-1!

A Fradi elleni hazai vereség (0-2) után szárnyal a Haladás, hiszen 3 győzelem (Videoton, Debrecen és Paks ellen is 1-0), valamint az MTK elleni 2-2-es döntetlen áll Halmosiék neve mellett. Ezzel a 100%-os teljesítményt nyújtó Ferencváros mögött 10 ponttal a 2. helyet foglalja el Mészöly Géza csapata. A vezetőedzővel a fővárosba utazás előtt latolgattuk a szombati esélyeket. 

Megint pontért utaznak idegenbe?   
Igen, természetesen most is elégedettek lennénk az egy ponttal, ám a legfontosabb az lesz, hogy ugyanazzal a felfogással tudjunk pályára lépni, mint a Videoton vagy a Debrecen elleni mérkőzéseken. Ugyanakkor azt érzem, hogy az Újpest is mindent elkövet majd ellenünk, hogy otthon tartsa mindhárom bajnoki pontot. 

Folytatódhat a jó sorozat?
A jelenlegi 2. helyünkre mindenki felkapta a fejét, és azt érzem, hogy a 3. helyezett lilák nem becsülhetnek le majd bennünket. Abban bízom, hogy jó formában vagyunk és a következő fordulókban további meglepetéseket tudunk okozni mind játékunkkal, mind eredményességünkkel. Három esélyes lesz ez a meccs is, de meg vagyok győződve, hogy egymásért küzdve, ismét csapatként funkcionálva szombaton is jók lehetünk minimum egy döntetlenre. 

Ön úgy érzem, helyén kezeli az eddigi sikereket, így vannak ezzel a játékosok is?
Valóban megy a szekér, de én most úgy látom, hogy mindenki, így a legfiatalabbak is a helyén tudják kezelni a sikereket. Ehhez talán az is hozzájárul, hogy reális értékeléseket tartunk minden meccs után. Labdarúgóink a meccs utáni napig örülnek, örülhetnek, aztán már a következő meccsre készülünk, mindig a következő feladatra koncentrálunk. 

Az eddigi győzelmek 1-0-s eredményeket hoztak. Ez az olaszos végeredmény nem veszélyes?
Nem gondolnám, hogy veszélyes volna, ugyanakkor a Megyeri úton is kiegyeznék az olaszos eredménnyel. Az egygólos eredmények akkor hasznosak, ha közben Király Gabi hálója érintetlen marad. Komolyra fordítva a szót, ezután is a stabil védekezés és határozott támadójáték jellemzi majd csapatunk játékát. Nem ülünk a babérokon és szeretnénk tovább gyűjteni a pontokat. Szeretnénk minél több helyzetet kidolgozni, és most is azon dolgozunk, hogy ezeket minél nagyobb arányban kihasználjuk. Bízom abban, hogy a lilák ellen is meglesznek a gólhelyzeteink. 

A Paks elleni meccsen csereként beállt Sasa Popin mentalitása fantasztikus volt. Látunk ebből Újpesten is?
Popin nagyon jól beilleszkedett a csapatba, és eddig mindig bejött az a szerb mentalitás, amit ő képvisel. De ugyanilyen agresszív és határozott játék jellemzi Halmosi Péter, Király Gábor vagy éppen a fiatal Németh Márió szereplését, de én is ilyen játékos voltam, és edzőként is ezt a határozott, karakán játékstílust képviselem. Popin nagyon kell nekünk, mert mind játékával, mind emberi magatartásával hasznos és segít bennünket.

A közönség-kedvenc csapatkapitány ott lesz Újpesten? 
A paksiak ellen bokaszalag-húzódást szenvedett Halmosi Péter már a hét közepétől teljes értékű munkát végzett, így aztán természetesen számítok rá az Újpest ellen is. Halmosi Péter kell a Haladásnak, a Haladás kell Halmosi Péternek. 

A Haladás várhatóan a Király – Angyal, S. Wils, Jagodics, Bosnnjak – T. Wils, Iszlai, Németh M., Halmosi – Ugrai, Martinez összeállításban kezd majd.  

Az OTP Bank Liga 6. fordulójában megrendezendő Újpest-Haladás meccsről szombat este 18 órától ÉLŐ közvetítést ad a frisss.hu.  
 

 

közösség

további frisss

lap tetejére