Megkezdődött a 47. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem

vkriszti-HCs • 2014. június 30., hétfő •
Június 30-án reggel tartották a 47. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem hivatalos megnyitóját. Az idei tábor témája a turizmus szerepe az ország, az egyes országrészek, a tájegységek és a települések életében és fejlődésében. A megnyitón részt vett dr. Puskás Tivadar polgármester és Kovács Ferenc, Vas megye közgyűlésének elnöke is.
Megkezdődött a 47. Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem

A hivatalos megnyitó után már el is kezdődtek az előadások, elsőként dr. Fekete Mátyás mutatta be „A turizmus nemzetgazdasági szerepe” című előadását.

A nyári egyetem célja, hogy az urbanisztikában (térségi és településtervezésben, fejlesztésben és rendezésben) tevékenykedőknek értékes továbbképzést nyújtson, illetve, hogy az e területre készülő egyetemi hallgatókat oktassa, ezért minden előadó ezt az aspektust kiemelve mutatja be előadása témáját.

Az előadások fő témái: természet- és tájvédelem és a turizmus, a kerékpáros turizmus, vízi-turizmus, a termálvízre alapozott üdülés és idegenforgalom fejlesztésének tanulságai és további lehetőségei. A Fertő tó világörökségi terület védelmének tapasztalatai a határon átnyúló együttműködésben és a hazai viszonylatban, a különleges utak (borút, zarándokút, zöld út) tervezése és fejlesztési lehetőségei; stb.

Részletes program a http://www.vasitit.hu/wp-content/uploads/2014/06/SUNE_program_2014.pdf linkre kattintva található. 

közösség

további frisss

lap tetejére