Mák Dóri életének különleges része a fotózás

PCS - fotó: Hornyák Emőke • 2017. január 17., kedd •
A Megosztók őszi programsorozatának utolsó vendége a csokoládé, a vizsla és a fényképezőgép imádója, Doro Mach volt.
Mák Dóri életének különleges része a fotózás

Nem szívesen cseréltünk volna kedd este Horváth Zoltánnal, az AGORA Szombathelyi Kulturális Központ művelődésszervezőjével, aki egyben a Megosztók házigazdája is volt. (Korábban munkatársunk, Hornyák Emőke is élménybeszámolót tartott, nagy sikerrel.) A Megosztók programsorozat utolsó vendége ugyanis Mák Dóri volt, aki olyan sok mindenben tevékenyen vesz részt, hogy bizony felsorolni sem lehet. Ezúttal internetes fotómegosztóként vendégeskedett és láthatóan élvezte a feltett kérdéseket, amelyre nyíltan és rendkívül szórakoztató módon válaszolt.

Kevés flogger mondhatja el magáról, hogy hosszú évek munkáját érhetik el a világhálónak köszönhetően az érdeklődők. Doro Mach instagramja viszont ilyen. Megtudtuk az est folyamán, hogy több, mint 10 éve, hogy merész elhatározás indította el Dórit ezen a pályán. Persze többször is kihangsúlyozta, hogy a fotózás számára nem egy szakma, hanem szenvedély.

Úgy is fogalmazhatok, hogy a fényképezés az életem!

Minden kezdet nehéz, ezt tudta Dóri is, ezért az alapokat Szipál Martin világhírű fotósnál tanulta, aki bizony meglátta benne a tehetséget. Leginkább a geometriai alakzatokat és a látásmódját dicsérte rendszeresen a szombathelyi fotósnak.

A képeid Te magad vagy! Szipál Martin világhírű fotósnál volt szerencsém tanulni, akinek sokat köszönhetek. Nekem a fotózás, ahogy én látom a világot, az életet, benne a tárgyakat s a pillanatokat...

Több kiállítással a háta mögött, Dóri mégsem gondolkozott azon, hogy pályát módosítson. Kifejtette, hogy „csak" fotózni akar, hogy másokkal megossza mindazt a szépet és jót, amit Ő is a lencsén keresztül lát.

Az este folyamán kis kitérőt is tett Horváth Zoltán és a fotózástól teljesen idegen területekre is rákérdezett. Persze hamar kiderült, hogy szorosan egymásba fonódik Dóri életében a fotózás, a kedvesség és a segítőkészség. Amiből viszont nem enged, az a jókedv.

Véleménye szerint irigyei, rosszakarói mindenkinek vannak, ez bele van kódolva az emberekbe. Ő viszont igyekszik csak a barátai, szerettei társaságát keresni. Ez pedig a kulcs lehet egy boldogabb életre. Talán érdemes lenne megfogadni...

Aki pedig Dóri képeiben szeretne gyönyörködni, kattintson IDE vagy IDE.

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére