Külső cégek fizetik ki a Czeglédyék által megkárosított diákokat

hirado.hu/frisss.hu fotó: MTI/Bugány János • 2017. július 10., hétfő •
Több mint ezer diáknak tartozhatnak, de több hetes várakozás után most végre lehet megoldás a diákok problémájára.
Külső cégek fizetik ki a Czeglédyék által megkárosított diákokat

Az egyik hazai drogéria üzletlánc kifizeti azoknak a diákoknak a bérét, akiket eddig ők foglalkoztattak, és akiket eddig hiába várták pénzüket a szombathelyi MSZP frakcióvezetőjének, Czeglédy Csabának cégétől. Az M1 híradója úgy tudja, a cég több mint ezer diákot károsítottak meg. Van akit néhány ezer forintra, mások viszont több mint 100 ezer forintnyi bérre várnak – egyelőre hiába.

Most úgy tűnik, a károsultak egy része több hetes várakozás után hozzájuthat a pénzéhez. Az egyik hazai drogéria-üzletlánc ugyanis úgy döntött, hogy kifizeti a diákok elmaradt munkabérét a Humán Operátor Zrt. helyett. A cég a az M1-nek eljuttatott közleményében azt írja: elkezdték az adategyeztetéseket az érintett diákokkal, de várják a többi károsult jelentkezését is, hogy minél hamarabb átutalhassák a bérüket. A cég kéri, hogy az érintett diákok jelentkezzenek a diak@rossmann.hu e-mail címen.

A Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó cég nem csak diákokat károsított meg. Az MSZP-s politikust azzal gyanúsítják, hogy tagja egy bűnszervezetnek, amelyik három milliárd forint adót csalt el. Már a letartóztatásakor felmerült a gyanúja annak, hogy a szocialista politikus külföldre menthette ki vagyonának egy részét.

Via hirado.hu

közösség

további frisss

lap tetejére