Egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák széfből a Czeglédy-ügyben (frissítve)

MTI fotó: Fotó: Bugány János/MTI • 2017. július 07., péntek •
A nyomozás során felmerült, hogy bizonyos vagyoni eszközök külföldre juthattak, így jutottak el az osztrák bankban Czeglédy Csaba által nyitott széfhez, amelyet az Eurojust közreműködésével, a magyar ügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak jelenlétében kinyitottak, és lefoglalták az abban talált aranyat.
Egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák széfből a Czeglédy-ügyben (frissítve)

Egy kilogramm befektetési aranyat foglaltak le egy osztrák pénzintézet széfjéből az ügynevezett Czeglédy-ügyben - erről az ügyben eljáró Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője beszélt az ügyészségi szervezet pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Szanka Ferenc elmondta: a nyomozás során felmerült, hogy bizonyos vagyoni eszközök külföldre juthattak, így jutottak el az osztrák bankban Czeglédy Csaba által nyitott széfhez, amelyet az Eurojust közreműködésével, a magyar ügyészség és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak jelenlétében kinyitottak, és lefoglalták az abban talált aranyat. 

Az ügyben bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt nyomoznak, az eljárás egyik gyanúsítottja Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő is, aki ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.

Frissítés: 

Czeglédy Csaba ügyvédjén keresztül a leghatározottabban cáfolta, hogy bármilyen széfben, itthon vagy külföldön vagyona lenne, kijelentette, soha semmilyen befektetési aranyat nem vásárolt. Czeglédy kijelentette, hogy csak az a vagyona van, ami a saját vagyonnyilatkozatában szerepel, ez a vagyonnyilatkoat pedig nyilvános. Az ügyvédje hozzátette, hogy az ügyészség állítását leközlő sajtótermékek ellen, amelyek a védelem álláspontját nem közlik, pert indítanak.

közösség

további frisss

lap tetejére