Döntetlen a fővárosban: Femina - Viktória 1-1

SzR • 2015. április 23., csütörtök •
A női labdarúgó NB I alsóházi rájátszásának első fordulóból elmaradt meccsét pótolta szerda este a Viktória-Trend Optika FC. A vendéglátó a Femina volt. A meccs előtt Bánfalvi Attila lányai az ellenfél pontrúgásaitól és a válogatott, Szeitl Szilvia fejjátékától tartottak. A taktika bejött, a szombathelyi lányok kezdeményeztek végig, fölényük pedig Csidei révén gólban is megmutatkozott, ám a hazaiak gyorsan egalizálták az eredményt, így a vége 1-1 lett. Fotónk egy korábbi Viktória - Femina meccsen készült.
Döntetlen a fővárosban: Femina - Viktória 1-1

Bánfalvi Attila vezetőedző a frisss.hu-nak elmondta, hogy az első félidőben a Feminának volt 2 távoli szabadrúgása, ami után veszélyeztetett, de játékban fölényben voltunk, sokat kezdeményeztünk, amit gyakoroltunk az működött, sajnos a támadó harmadban kevésbé sikerült megvalósítani. A második félidőben gyorsan előnybe kerültünk, Csidei egy lepattanó labdát vágott a kapuba, de szinte a középkezdés utáni szögletből gólt kaptunk. Innen folytatódott a játék, végig kezdeményeztünk, a Femina pedig már veszélyeztetni sem tudott. Volt meccslabdánk is, ami kimaradt, így maradt az igazságos döntetlen.
A meccs után a Viktória 17 ponttal áll, mögötte egy ponttal marad le a Femina. Miután a rájátszás végén az ötödik a hatodikkal, a hetedik pedig a nyolcadikkal vív majd párharcot, ezért aztán egyáltalán nem mindegy, melyik csapat végez előbbre, illetve, hogy melyik lesz a pályaválasztó. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére