Ha Litvániába készül, most már eurót váltson!

vkriszti • 2014. december 29., hétfő •
Csütörtöktől Litvánia is csatlakozik az euróövezethez, így az 19 tagúra bővül. Az ország hivatalos fizetőeszköze eddig a litván litas volt.
Ha Litvániába készül, most már eurót váltson!

A livtván litasszal 2015. január 16-ától már nem lehet fizetni, de a meglévő érméket, bankjegyeket határozatlan idei visszaváltják. (1 litas mostani árfolyamon 91 forintot ér.) 

Magyarországon egyelőre nem várható az euró bevezetése. Orbán Viktor miniszterelnök többször is jelezte, rövid távon - néhány éven belül - nem számol az euróval. 2011 elején például azt mondta, 2020 előtt elképzelhetetlen a magyar euró, tavaly novemberben pedig azt, nem években, hanem évtizedben, évtizedekben kell gondolkodni a magyar euróról.

A forint euróra való cseréjével azért sem lehet számolni, mert a Magyar Nemzeti Bank idén szeptemberben az új tízezres bevezetésével kezdte meg a nagyszabású bankjegycserét, amelynek keretében 2018-ig a meglévő bankjegyeket biztonságosabbak váltják fel. Ez pedig arra utal, hogy 2018-ig semmiképp nem lesz magyar euró, és várhatóan még pár évig utána sem. 

Az eurót 1999-ben vezették be számlapénzként 11 országban (Belgium, Németország, Franciaország, Portugália, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Hollandia, Írország, Finnország, Luxeumburg), majd Görögország 2001-ben vezette be szintén számlapénzként.
2002-ben pedig megjelentek az euróérmék és -bankjegyek ebben a 12 országban. Később további államok csalatkoztak: 2007-ben Szlovénia, 2008-ban Málta és Ciprus, 2009-ben Szlovákia, majd jöttek a balti államok 2011-ben Észtország, 2014-ben pedig Lettország lépett be az eurózónába, most pedig Litvánián a sor. 

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére