Fentről is megvizsgáltuk a Székesegyházban felállított Foucault-ingát

Frisss - fotó: Bodorkós Máté • 2017. május 26., péntek •
Rendkívül látványos felvételeket készítettünk és érdekes információkat is megtudhattunk a kísérletről.
Fentről is megvizsgáltuk a Székesegyházban felállított Foucault-ingát

Csütörtök délelőtt Gothard Jenő 160. születésnapjára emlékeztünk. Az erről szóló fényképes összeállításunkat ITT találja. Azonban a kíváncsiságunk nagyobb volt annál, hogy beérjük az ünnepi műsoron látottakkal. Ezért megkértük Koltay Ferencet, hogy meséljen a szombathelyi székesegyházban látott a Foucault-ingáról.

Léon Foucault, francia fizikus által kifejlesztett kísérleti eszköznek köszönhetően kiválóan lehet szemléltetni a Föld forgását. Az ingára egy tömör, 30 kilogramm súlyú gömböt helyeznek, amely aztán képes órákon keresztül lengeni.

Megtudtuk azt is, hogy a szombathelyi Székesegyházban már 1880-ban is elvégezték ezt a kísérletet, de láthatták ezt a Premontrei Gimnázium tornatermében is még 1940-ben, legutóbb csütörtökön, Gothard Jenő születésnapján láthatták az érdeklődők.

Az ünnepséget követően segítettünk a tárgyak leszerelésében és megállapíthattuk, hogy valóban komoly súlyú golyó volt az ingára felfüggesztve.  A pakolás közben pedig érdekes helyszínre is sikerült bejutnunk. Tekintsék meg az erről készült fényképes beszámolónkat, mert hihetetlen képkockákat sikerült rögzítenünk.

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére