Szélsőséges iszlamista dolgozott a német bevándorlási hivatalnál

origo.hu • 2020. november 16., hétfő •
Lelepleztek egy feltételezett szélsőséges iszlamistát a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatalnál (BAMF) - írták vasárnap német hírportálok.
Szélsőséges iszlamista dolgozott a német bevándorlási hivatalnál

A szövetségi parlament (Bundestag) egyik ellenzéki pártja, a Baloldal (Die Linke) frakciójának írásbeli kérdésére összeállított belügyminisztériumi kimutatás szerint az iszlamizmus és az iszlamista terrorizmus területén egy konkrét eset ismert a BAMF-nál, és ez az eset a nyomozás gyanúsítási szakaszában van.

A frakció azt is megkérdezte, tapasztalható-e arra irányuló igyekezet külföldi hírszerző szolgálatok részéről, hogy emigráns ellenzékiek megfigyelésére beépítsenek tolmácsként dolgozó informátorokat a menekültügyi hivatalhoz. A minisztérium erre a kérdésre csupán annyit közölt, hogy A TÖBB MINT NYOLCEZER EMBERT FOGLALKOZTATÓ HIVATALNÁL A NEMZETBIZTONSÁGI ÁTVILÁGÍTÁS A FELVÉTELI FOLYAMAT RÉSZE.

A belügyminisztérium összeállításában egyebek mellett szerepel, hogy a BAMF felmondott egy munkavállalónak, akiről kiderült, hogy az alkotmánybíróság megállapítása alapján a nemzetiszocializmus eszméivel rokon ideológiát képviselő Német Nemzeti-demokrata Párt (NPD) tagja volt, és idegenellenes és antiszemita megjegyzéseket tett közösségi portálokon.

A BAMF mellett más német állami intézményeknél is előfordul, hogy szélsőségeseket vagy külföldi hírszerző szolgálatoknak dolgozó informátort lepleznek le. Az idén júniusban például a védelmi minisztérium bejelentette, hogy szélsőjobboldali kilengések miatt átszervezik a hadsereg (Bundeswehr) különleges bevetési egységét (Kommando Spezialkräfte - KSK), júliusban pedig a szövetségi legfőbb ügyészség közölte, hogy Németország ellen folytatott hírszerző tevékenységgel gyanúsítják a szövetségi kormány sajtó- és tájékoztatási hivatalának (BPA) egy munkatársát, aki sajtóértesülések szerint Egyiptomnak kémkedhetett.


Kép: rbb24.de

közösség

további frisss

lap tetejére