Sokkot kaptak a mentősök, amikor felült a hulla

frisss.hu, kiskegyed.hu • 2016. március 18., péntek •
Állítólag hullaszag volt.
Sokkot kaptak a mentősök, amikor felült a hulla

Egy sanghaji férfi a jól megszokott napindító sétája közben úgy gondolta, hogy benéz a bérházába. A bejárati ajtó nyitva állt, égett a villany és kegyetlen bűz volt a ház előtt. A férfi sejtette, hogy valami nincs rendben. A szobába belépve az ágyon meglátta a bérlő megmerevedett, orrfacsaró szagot árasztó testét.

Wang úr azonnal a rendőrségre sietett, egy rendőr és a mentősök hamar kiérkeztek a helyszínre. A fekvő férfi semmilyen életjelet nem produkált már, ezért úgy gondolták, hogy halott. Amikor felemelték a paplant, hogy jobban odaférjenek a testhez, valami hihetetlen dolog történt: a halottnak nyilvánított ember hirtelen felült az ágyon.

Az eset rendkívül megrázta a jelenlévőket. Valójában a bérlő csak csúnyán beitalozott, és ennek következtében egy epilepsziás rohamot is végigszenvedett, a kegyetlen szagot pedig a lába árasztotta, ugyanis elmondása szerint már egy hónapja nem fürdött a szegénysége miatt.

közösség

további frisss

lap tetejére