Puskás Peti reagált Puzsér Róbert kritikájára

• 2022. január 14., péntek •
A színész-énekest meghatotta, hogy többen is védelmükbe vették a kritikusaival szemben. Puskás-Dallos Peti az Instagram-oldalán mondott köszönetet Majkának és ByeAlexnek is.
Puskás Peti reagált Puzsér Róbert kritikájára

Ahogy korábban az Index is megírta, a Partizán ünnepi kiadásában Bakács Tibor erős kritikával illette Puskás-Dallos Pétert, visszautalva arra az időszakra, amikor a Megasztárban feltűnt. Az újságíró-kritikus, aki a műsorban zsűritagként szerepelt, azt mondta, Puskás esetében talán tévedtek akkoriban, mert a tehetségkutató szerinte nem arra született, hogy ilyen figurákat találjon. A kritikus megjegyzéseit persze a sajtó azonnal felkapta, így az érintetthez is igen gyorsan eljutottak, Puskás pedig olyannyira megbántva érezte magát, hogy nem sokkal később nyilvános posztban vágott vissza Bakácsnak a Facebookon. A történteket a felesége sem hagyta szó nélkül: Puskás-Dallos Boglárka ugyancsak a közösségi oldalán véleményezte a történteket, később pedig ByeAlex is védelmébe vette a kollégáját egy hosszú bejegyzésben.  

A napokban Puzsér Róbert tollából is született egy írás, amelyben a szerző Puskás Pétert véleményezi, meglehetősen kemény kritikával illetve a színész-énekest. Ez a cikk, amely az Index Vélemény rovatában jelent meg, már Majoros Péternél is kiverte a biztosítékot – a műsorvezető-rapper nem sokkal később ugyancsak az Index oldalán reagált a kritikus szavaira, hosszasan fejtegetve, mit gondol Puzsérról. 

Puskás Pétert láthatóan meghatotta, hogy többen is kiálltak mellette a kritikusaival szemben. A színész-énekes mindezt most az Instagram-oldalán köszönte meg, hozzátéve: még most sem érti, miért vált „az idősebb generáció megmondóembereinek célpontjává”. 

Sokat gondolkodtam a napokban-hetekben, hogy vajon mit vétettem, hogy egy idősebb generáció megmondóemberének célpontjává váltam, de ami talán fontosabb, hogy szeretném megköszönni azt a rengeteg kedves gesztust, amit kaptam személyesen vagy üzenetben a családomtól, a barátaimtól, a kollégáimtól és tőletek… hogy voltak, akik időt szántak arra, hogy nyilvánosan kifejezzék a szeretetüket irántam, úgyhogy ezúton is köszönöm a feleségemnek, Alex és Majka barátomnak, régi cimboráimnak és ismeretlen ismerőseimnek, hogy úgy érezték, a betyárbecsületük azt kívánja, hogy helyettem is megszólaljanak, még ha egy online térben zajló konfliktusba is keverednek ezáltal. Sok kéretlen feszültséget okozott ez számomra, de még több megható visszajelzést kaptam, amiért tényleg nagyon hálás vagyok mindenkinek. Szeretettel és köszönettel: Puskás-Dallos Peti.

(Borítókép: Puskás Peti. Fotó: Kaszás Tamás / Velvet)
Forrás: index.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére