Prostiügybe keveredett a Magyarország Szépe közönségdíjasa

frisss.hu Fotó: MTI/Mohai Balázs • 2016. július 19., kedd •
Dézsányi Biankát ezért ki is rúghatják a versenyből, vissza kell adnia a közönség által neki ítélt díjat.
Prostiügybe keveredett a Magyarország Szépe közönségdíjasa

Két nappal a Magyarország Szépe választás után derült ki, hogy a közönségdíjas Dézsányi Bianka prostiügybe kevedett még korábban. 

A közönség által legszebbnek ítélt hölgynek körülbelül másfél éve húzódó Répás Lajos-féle ügyben is szerepe van. A gyanú szerint a férfi három éven keresztül közvetített lányokat gazdag férfiaknak, köztük politikusoknak és válogatott labdarúgóknak is.

Dézsányi Biankát a periratok szerint tanúként hallgatták ki az ügyben, és vallomást is tett. A vádirat szerint 2011 végén mindössze 17 éves volt, amikor kiközvetítették az egyik budapesti luxushotelbe egy órára, hogy ott közösüljön egy eddig meg nem nevezett személlyel" - írja Bors. 

Sarka Kata, a Magyarország Szépe versenyigazgatója a portálnak azt mondta: "Amennyiben bebizonyosodnak az állítások, akkor Dézsányi Biankát kizárom a versenyből, és a nyereményeit is visszavesszük. Ez esetben a Nakama&Partners Kft. és a Magyarország Szépe Kft. is élesen elhatárolódik a hölgytől."

közösség

további frisss

lap tetejére