Pornóapáti, a nagy meleg, Ungár Péter fóruma és a nulla fő megjelent lakosság

Petya • 2021. június 20., vasárnap •
Nehéz a képviselőjelölt-jelöltek élete, ez szemmel látható. A kampányolásba kezdő Ungár Pétert lett volna alkalmunk Pornóapátiban elcsípni, még kérdéseket is fel akartunk tenni a bejelentett rendezvényén. Csakhogy a döglesztő melegben a rendezvény érdeklődés hiányában elmaradt.
Pornóapáti, a nagy meleg, Ungár Péter fóruma és a nulla fő megjelent lakosság

A település 416 polgára közül nulla, azaz nulla ember jelent meg. Ezt a lehetőséget ugyanakkor mi és az olvasók nem hagyhatták ki, így a nem jelen lévő érdeklődők, és a melegkérdés ismert szakértője, a képviselőjelölt-jelölt közti nem létező interakciónak köszönhetően annyit tudtunk tenni, hogy lefényképezzük a (teljesen üres) helyszínt, ahol terepjárójával a képviselőjelölt-jelölt megjelent, majd távozott. Így hát mi is hazamentünk meccset nézni.

Innentől kezdve borzalmasan bölcs gondolatokat is írhatnánk, ám inkább értekezzünk Pornóapátiról. Pornóapáti egy elég régi település, határában római, 4. századi latin feliratos sírkövet találtak, amelyet aztán a régészek azzal a feltételezéssel egészítettek ki, hogy valószínűleg villák is lehettek itt. Azonban mi,magyarok a XIII. században említettük először, mégpedig 1221-ben, amikor is Porno néven írták le a nevét.

A kedves olvasókat ugyanakkor nem szeretnénk untatni a helyiségnév eredetével, illetve a település történetével, inkább rátérünk a lényegre: egy klasszikus vasi faluról beszélünk, gyönyörű és hangulatos kis hely ez. 416-an lakják, s a kedves olvasók legnagyobb örömére le kell szögeznünk: legalább félóránként elmegy az ember mellett egy traktor. Traktor közlekedik ugyan, de a politika - úgy tűnik - nem, ugyanis a képviselőjelölt-jelölt feltűnése után az emberek nem jöttek.

Az LMP állítólag 2%-os népszerűségnek örvend, tehát legalább 8 embernek meg kellett volna jelennie. Nos, tragikus, de egy sem jött.

A rendezvényt a Fő utcára hirdették meg, ám sajnálatos módon a nép nem volt a Lehet Más a Politika nevű formáció ifjú titánjára kíváncsi.

Így nem tudtuk feltenni azt a kérdést sem a képviselőjelölt-jelöltnek, hogy mi az álláspontja az őt támogató Jobbik azon húzásáról, amikor is a pedofilellenes törvényt a párt megszavazta, a képviselőjelölt-jelölt ugyanakkor ismeretesen a melegjogok fő szószólója, továbbá homoszexualitását saját maga szokta hangsúlyozni. De sajnos ez is elmaradt.

Hogy hogyan jönnek a melegek a pedofiltörvényhez, azt, kérem a kedves olvasókat, a Demokratikus Koalíciótól, annak is a pesti képviselőjétől, Arató Gergelytől kérdezzék.

Itt szükséges kiemelni, hogy a pártnak - amely hemzseg a volt gyurcsányista bukott államtitkároktól, s amelynek amúgy az adótörvények nagy barátja, Czeglédy Csaba a jelöltje - nem sikerült egyetértenie a pedofilellenes törvénnyel, mondván, hogy kiszorítják az LMBTQ – tudják, a melegek, leszbikusok satöbbi – jogokat is.

Ennek a meglehetősen pikáns témának sajnálatos módon az LMP (nem LMBTQ) képviselőjelölt-jelöltjével nem sikerült utánamennünk, tekintettel az elmaradásra.

Így, ha több is történt volna, a mi mesénk is tovább tartott volna.

A hirdetés, ahol a budai, illetve magát szombathelyinek érző képviselőjelölt-jelölt bejelenti a rendezvényt.

Az autója, miután beállt.

Itt távozik.

A rendezvény, ahol a jelek szerint nincs ünneplő tömeg.

Plakátja ugyanakkor az érdeklődés elmaradása ellenére van, Jakab Péterrel közösen.

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére