Ötven darab elektromos ágyat kapott a kórház

sd • 2020. július 11., szombat •
A megfelelő és szükséges eszközbeszerzéseken túl a kollégák olyan képzéseken is részt vettek, amelyek keretében az orvosokat, szakdolgozókat felkészítettük arra, hogyan lehet a súlyosan fertőzötteket kezelni. Ennek eredménye a központi állami forrásból beszerzett betegágyak, amelyek minden, intenzív betegápolásban részesülő páciens igényeit kielégíti.
Ötven darab elektromos ágyat kapott a kórház

A sajtóeseményen elsőként a házigazda ragadta magához a szót. Nagy Lajos főigazgató ismertette, hogy az 50 új betegágyat az intenzív osztályon helyezték el. Felidézte a koronavírus okozta többletmunkát, amelyet a járvány rótt az egészségügyi szakemberekre. Az előírások betartása, és a kórházban dolgozók magas szintű teljesítménye a lakosság fegyelmezett magatartásával együtt járult hozzá ahhoz, hogy Vas megye szerencsésen, emberáldozat nélkül átvészelte a nehéz időszakot.
 
- A kórház maximálisan felkészült egy jelentősebb, sokkal nagyobb volumenű második hullámra is, hiszen az elmúlt hónapok során számos tapasztalattal gyarapodtunk, amelyek segítségével gyorsan tudunk reagálni az esetleges újabb veszélyhelyzetre. A megfelelő és szükséges eszközbeszerzéseken túl a kollégák olyan képzéseken is részt vettek, amelyek keretében az orvosokat, szakdolgozókat felkészítettük arra, hogyan lehet a súlyosan fertőzötteket kezelni.

Ennek eredménye a központi állami forrásból beszerzett 50 betegágy, amelyek minden, intenzív betegápolásban részesülő páciensünk igényeit kielégítik. Teljesen mobilis ágyakról van szó, amelyekben a beteget bárhova lehet szállítani, ezek jelenleg a legmodernebb intenzív ágyak nem csak magyar, hanem nemzetközi viszonylatban is. Egy ilyen eszköz költsége hozzávetőlegesen 1 millió forint, ami az 50 ágy viszonylatában jelentős tételt jelent. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a döntéshozóknak, akik ezt lehetővé tették. Ki kell emelnem azt is, hogy ez csak az első jelentős támogatási csomag, ezen kívül is kapunk még különféle eszközöket - tájékoztatott Nagy Lajos, a Markusovszky Kórház főigazgatója.

Hende Csaba gratulált a kórházigazgatónak a járványidőszakban tanúsított helytállásért, hiszen mindösszesen 17 koronavírussal fertőzött egyén szorult egészségügyi ellátásra. Szombathely országgyűlési képviselője szerint nem nyugodhatunk meg teljesen egészen addig, míg elő nem állítják a vírus elleni vakcinát.

Hende Csaba elismeréssel adózott Harangozó Bertalan kormánymegbízott munkája előtt is, aki a helyi operatív törzs vezetőjeként biztosította mindazokat a feltételeket, amelyek a sikeres megyei védekezéshez elengedhetetlenek voltak.

- Az állam természetesen a jövőben is gondoskodik a felmerülő szükségletekről. Tudni lehet, hogy egy új működési modell, egy katonailag megszervezett műveleti irányítás alakult ki az egészségügyben, amibe beletartozik a készletgazdálkodás. Ez egy olyan fejlesztés, amelyet a kórháznak nem saját magának kell kigazdálkodnia, nem a rendes működési keretei között rendeli meg, aztán kifizeti, majd a kereskedő ide szállítja. Ezt az állami egészségügyi központ az operatív törzs utasítására a kórház igénye szerint természetben ide hozza, hogy azzal gyógyítsák a betegeket. Az eddigi közvetlenül felmerült védekezési költségek meghaladják a 600 milliárd forintot. Ebbe a maszkoktól kezdve a lélegeztetőgépeken keresztül az oxigénpalackokon át a most átadott intenzív betegágyakkal együtt sok minden beletartozik. A járvány okozta veszteség ennél sokkalta nagyobb, hiszen a gazdaságban okozott károk 1000 milliárdokban mérhetők. Az egészségügyi front mellett eredményesen dolgozunk a gazdaság fellendítésén is, hiszen látható már, hogy nő a foglalkoztatottak száma, de felkészülünk a helyzet rosszra fordulására is. A múlt héten elfogadott 2021-es költségvetés éppen ezért egy 3000 milliárd forintos járványvédelmi alapot különített el - mondta el Szombathely országgyűlési képviselője, hozzátéve, hogy ebben az alapban benne vannak mindazok a költségek, amelyek a legrosszabb helyzet előfordulása esetén is biztosítják azt, hogy Magyarországon ne kelljen az orvosoknak Istent játszaniuk.

- Egészségügyi veszélyhelyzet és járványügyi készültség van érvényben. Ezt tudatosítani kell az állampolgárokban - ezt már a kormánymegbízott hangsúlyozta arra vonatkozólag, hogy a felelősségteljes magatartás most is ugyanolyan fontos, mint a járvány idején. Harangozó Bertalan pontosan tudja, milyen az egészségügyi fronton, annak is a második vonalában harcolni, hiszen korábban 7 éven keresztül ezt már megtapasztalhatta. Elmondása szerint Szombathelyen minden szükséges szaktudás rendelkezésre áll, amit ma a világ orvostudománya a betegséggel szemben alkalmazni tud, de az életnek és halálnak nem vagyunk urai, ahogy az orvosok sem.        

A sajtótájékoztatót követően Holtai Zoltán osztályvezető helyettes mutatott be a média képviselőinek egy újonnan kapott, többfunkciós intenzív betegágyat. 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére