Nehéz volt a matekérettségi?

há • 2021. május 07., péntek •
A legtöbb végzős szerint igen, mégsem gondolja mindegyikük úgy, hogy emiatt petíciót kellene indítani a pontszámok csökkentéséért.
Nehéz volt a matekérettségi?

Lezajlott kedden az idei matematikaérettségi írásbeli vizsgája. A legtöbb végzős szerint nagyon nehéz volt, többen úgy vélik - és ezzel indokolják a petíciójukat is -, hogy olyan feladatokkal találkoztak, amilyenekkel eddig soha. Szerintük a hivatal nem veszi figyelembe a kialakult speciális helyzetet, úgy fogalmaznak: "hogy nem volt alkalmunk rendesen felkészülni a matematikaérettségire. A digitális oktatás esélyt sem adott arra, hogy ismereteinket még jobban elsajátítsuk, és a lehető legjobb tudásunk szerint alkalmazzuk a feladatlap megoldásánál."

Ezért a diákok most azt kérik, csökkentsék le a ponthatárt, és emiatt aláírásgyűjtést is indítottak az interneten.

A kezdeményezéshez eddig több mint 10 ezren csatlakoztak. Rögtönzött körképünk eredménye azonban az, hogy három érettségizőből kettő ezt nem tartja indokoltnak.

Az általunk megkérdezett fiatalok közül volt, aki azt mondta, hogy sírva jött ki a matekvizsgáról, és tényleg nagyon nehéznek érezte. Szerinte igazságtalan, hogy a megváltozott körülmények ellenére ilyen feladatokat kaptak, és egyetért azzal, hogy a kortársai próbálják meg kikényszeríteni a ponthatár leszállítását.

Egy másik érettségiző ezzel szemben úgy fogalmazott, hogy tényleg nehéz volt, de nem annyira, hogy emiatt mozgalmat kellene indítani. Azt tapasztalta, hogy leginkább olyan feladatoknál volt bajban, ahol az online oktatás során vett tananyag tudására volt szüksége, és ez valóban hátrány, de azt is hozzátette, hogy amikor gyakorolt, találkozott a keddinél nehezebb és könnyebb feladatsorral is.

Alaptalannak érzi ezt a nagy felháborodást, és attól tart, hogy ez rossz fényt vet a végzős évfolyamra.

Mint mondta, már akkor is sok negatív kommenttel találkozott az interneten, amikor kiderült, hogy nem lesz szóbeli, mert sokan a szemükre vetették, hogy "nektek bezzeg semmi sem jó". Most is valami hasonlótól fél.

Még egy érettségizőnek feltettük a kérdést, hogy egyetért-e a petícióval, de ő is úgy nyilatkozott, hogy nincs rá okuk. Ő azt mondta, örül, hogy nincs szóbeli, és így csak egy vizsgára kellett felkészülnie matematikából, szerinte teljesen korrekt ez így, és megelégszik ezzel a könnyítéssel. Tény, hogy az online oktatás nehezített a dolgukon, de az egész évfolyamnak ugyanolyan körülmények között kellett készülnie.

Hogy mi lesz a petíció sorsa, még nem tudni, de

az már látszik, hogy az akció sokakat megmozgatott,

olyanokat is például, akik épp az ellenkező cél érdekében indítottak petíciót "a 2021-es középszintű matematikaérettségi ponthatárának megemelése" érdekében...

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére