Minden eddiginél többen dolgoznak Magyarországon

MTI • 2021. július 28., szerda •
Rekordmagasságba emelkedett, megközelítette a 4,7 milliót a foglalkoztatottak száma - közölte Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szerdai közleményében a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár elmondta, még a járvány előtt, 2019-ben sem dolgoztak annyian, mint idén júniusban.
Minden eddiginél többen dolgoznak Magyarországon

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatközlése szerint az előző hónaphoz képest 85 ezerrel, a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 98 ezerrel nőtt a foglalkoztatás. Az egy évvel korábbi szinthez mérve 2021 második negyedévében a hazai elsődleges munkaerőpiacon 76 ezerrel bővült, 4 millió 450 ezer fölé emelkedett a létszám. A rendszerváltoztatás óta nem dolgoztak még ilyen sokan Magyarországon.

A magyar munkaerőpiac megerősödve került ki a koronavírus-járvány hullámaiból. Az ágazatok közötti jelentős munkaerő-áramlás nyertesei az infokommunikáció, a tudományos tevékenység, az építőipar és a pénzügyi ágazat. A járvány kedvezőtlen hatásait eredményesen és jól célzottan mérsékelték a kormány intézkedései, többek között a bértámogatási és munkahelyteremtési programok, az adókedvezmények vagy a hitelmoratórium.

Bodó Sándor kifejtette: "ígéretünkhöz híven nemcsak pótolni tudtuk a vírusválságban megszűnt munkahelyeket, hanem minden korábbinál magasabb szintre növeltük a foglalkoztatást. A magyar emberekkel összefogva 2010 óta rendkívüli eredményeket értünk el a munkaalapú társadalom és gazdaság kiépítésében. A közösen kivívott sikerek a vírusválságban is fenntarthatónak bizonyultak, Magyarország európai összevetésben kimagasló foglalkoztatási adatokat produkál 2021-ben. A járványhelyzet a bérek emelkedésében nem okozott érdemi megtorpanást, a hazai reálkeresetek 100 hónapja megszakítás nélkül növekednek" - idézte az államtitkár szavait az ITM közleménye.

Forrás, kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére