Magyar György reggel még megnyugtatott mindenkit, hogy szó sincs hekkertámadásról, majd jöttek az ellenzéki pártvezérek

mandiner.hu • 2021. szeptember 19., vasárnap •
Karácsony és Jakab már külső támadásról beszél, miután percek alatt összeomlott a rendszer, amit legalább fél éve terveztek.
Magyar György reggel még megnyugtatott mindenkit, hogy szó sincs hekkertámadásról, majd jöttek az ellenzéki pártvezérek

Miután megbénult az ellenzéki előválasztás szombaton indult voksolása, a 168 óra cikkében azt írta: a szervezők szerint Kínából induló hekkertámadás bénította a meg a rendszert. Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke azonban azt közölte a lappal: 

szó sincs ilyesmiről, szerinte egyszerűen sokan voltak, és több helyen újra kellett indítani a rendszert, ez okozta a leállásokat. 

Mégis támadás történt

Ezt követően az ügyvéd állításával szembehelyezkedve sorra jelentkeztek be közösségi oldalaikon az ellenzéki politikusok, külső beavatkozást emlegetve. Legelőször Jakab Péter beszélt „nagyon durva technikai támadásról”, majd Karácsony Gergely írta azt Facebook-oldalán: 

„Úgy látszik, vannak, akik meg akarják akadályozni, hogy éljünk demokratikus jogunkkal: számos jel utal arra, hogy az előválasztás rendszerébe kívülről hatoltak be.”

 

 

Először még óriási sikernek étékelték a leállást

Érdekesség, hogy a rendszer leállását követően az ellenzéki erők első reakcióikban még egy egészen másfajta narratívát próbáltak sugallni választóiknak, eszerint nem támadás miatt fagyott le a rendszer, hanem a hatalmas érdeklődést nem tudta feldolgozni az informatikai háttér. 

Az Előválasztás 2021 hivatalos Facebook-odalán például azt írták: 

„Hatalmas siker az előválasztás – két órás leállás az erőforrásbővítésért. Minden várakozást felülmúlóan nagy számban jelentek meg szombat reggel az előválasztáson szavazni vágyók, ez pedig a magyar demokrácia fontos sikere.”

De a Momentum elnöke, Fekete-Győr András is ekkor még azt írta Instagram-oldalán: „Változást akaró tömegek rohamozták meg az ellenzéki sátrakat, amit az algoritmus hekkertámadásnak vett, ezért blokkolni kezdett.”


Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére