Könnyes búcsú: Merkli Ferenc plébános 13 év után Tanakajdon köszönt el a hívektől

vaol.hu • 2023. július 31., hétfő •
Augusztus 1-jétől egy évre Rómába küldte Merkli Ferenc atyát dr. Székely János megyés püspök, hogy befejezze doktori disszertációját. Feri atya a vasárnap délelőtti szentmisén Tanakajdon köszönt el a hívektől.
Könnyes búcsú: Merkli Ferenc plébános 13 év után Tanakajdon köszönt el a hívektől

Tizenhárom évig volt plébános Vasszécsenyben, Csempeszkopácson, Nemeskoltán és Tanakajdon Merkli Ferenc - írja a vaol.hu. Vasárnap mutatta be a híveknek az utolsó szentmiséjét a Magyarok Nagyasszonya-templomban. – Meghatódva állok itt – mondta, és szentbeszédében Dávid király fia, Salamon példáját említette, aki nem hosszú életet, gazdagságot vagy ellenségei életét kérte az úrtól, hanem bölcsességet és engedelmes szívet a kormányzáshoz. És hogy miben áll a bölcsesség? Abban, hogy valaki meg tudja különböztetni a jót és a rosszat. Az élet útján ezt tanuljuk mindannyian, hogyan tudjuk a jót választani és a rosszat elkerülni. Akiben megvan ez a bölcsesség a világ zűrzavara ellenére, az mindig gazdag ember marad, mondta.

Most két és fél hónapra Magyarlakra költözik „keresztmamához”, onnan indul szeptemberben Rómába, ahol megpróbálja e bölcsességet megszerezni, mondta el az atya, és hozzáfűzte: valószínűleg nemcsak a doktorátusa miatt kell kimennie, hanem azért is, hogy lelki gyakorlatot tudjon végezni, szünetet tartson. Tizenhárom év alatt a plébánián több ezer szentmisét mutatott be, 400 embert temetett el, 600 esküvőt tartott és több mint ezer gyermeket keresztelt meg. A mise végén az egyházközségi tagok adtak át neki ajándékokat – könyv alakú tortát, könyvutalványt, virágot – a hívek nevében. A Vasszécsenyi Plébánia új plébánosa Böjti Balázs atya lesz.

közösség

további frisss

lap tetejére