Kitüntetések az egészségügyben

• 2022. június 30., csütörtök •
Önkormányzati kitüntetéseket adtak át tegnap a városházán Semmelweis-nap alkalmából.
Kitüntetések az egészségügyben

„Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj”

"Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj" adományozató annak az egészségügyi dolgozónak, aki több éven át kiemelkedő munkát végzett.

A díj kettő fokozatban adományozható. Az I. fokozatot évente legfeljebb kettő, a II. fokozatot évente legfeljebb négy személy kaphatja meg.

„Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj” II. fokozatát kapta

Herczeg Tiborné
A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Mellkas-sebészeti Osztályának orvos-írnoka. 
1992-től a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Mellkassebészeti Osztályának dolgozója. Az osztályon, mint az osztály adminisztratív feladatait ellátó orvos-írnok tevékenykedik. Munkájában precíz, alapos, rendkívül megbízható. A Mellkassebészeti Osztály minden körülmények között számíthat munkájára. Követi és jól alkalmazza az elektronikus ügyintézés állandó változásait.
Munkatársaival, a hozzátartozókkal kapcsolata kifogástalan, segítőkész, megbízható kolléganő.

Gats Éva 
A Vas Megyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Megyei-Városi Tüdőgondozó és Tüdőszűrő csoportvezető asszisztense. 
1989-től dolgozik a Kórházban, 1997. január 01-től asszisztensi munkakört lát el.
2004-ben röntgen asszisztens képesítést, majd 2017-ben egészségügyi gyakorlatvezető képesítést szerzett, a fiatal generáció szakmai gyakorlati oktatásában kiemelkedő szerepet vállal. 
2013. október 01-től megbízott csoportvezető asszisztensként látja el szerteágazó feladatait. 2017-től a szakrendelő teljes irányítását magas szakmai színvonallal és empátiával látja el.
Példamutatóan, lelkiismeretesen, pontosan dolgozik, a betegekkel és kollégáival kapcsolata a sokféle nehézség és probléma mellett is kiváló.
A COVID 19 vírus miatt kialakult vészhelyzetben rendkívüli helytállásával bizonyította szakmai rátermettségét, az oltópontokon irányító szerepet betöltve.

Palkó Gyöngyi
A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének betegirányító diszpécsere.
A középiskola elvégzése után a Markusovszky Kórház Központi Laboratóriumában dolgozott éveken keresztül, majd elhagyva az egészségügyi pályát nevelte fel 4 gyermekét. 2015 júliusában tért vissza szakmájához, azóta is a Váci Mihály utcai rendelő betegirányítója. A rendelő csapatába zökkenőmentesen beilleszkedett, az összes kollégával jó viszonyt ápol, mindenkivel megtalálja a közös hangot. Szombathelyen elsőként a város legnagyobb rendelőjében, a Váci Mihály utcai felnőtt háziorvosi rendelőben alakították ki a betegirányító rendszert, amelyet azóta további 4 rendelőre terjesztettek ki. Gyöngyi a szakmai tudásának és tapasztalatainak megosztásával nagy segítség volt az új kollégák betanításában, fejlődésében. 
A járványhelyzetben is magas szintű munkát végzett, a koronavírus okozta káoszban is helyt állt, hiszen kommunikációs képességének és kivételes humorának köszönhetően jól kezeli a konfliktushelyzeteket. Gyöngyi személyében egy tisztességes, átlag feletti teherbírású és rendkívül empatikus embert ismerhettek meg kollégái, a rendelőt hívó páciensek, akiknek egy-egy segítő jó szó, javaslat, eligazítás a megváltozott helyzetben fél gyógyulással felért. 
A gyors és precíz munkavégzése nagy segítséget jelent a háziorvosok számára, akikkel hatékony munkakapcsolatot tart fenn. Megállapításuk szerint Gyöngyi memóriája a legmodernebb számítógépekkel vetekszik, szabadsága idején azonnal érezhető hiánya.

Meszes Éva
Az Országos Mentőszolgálat Nyugat-dunántúli Regionális Mentőszervezetének titkárságvezetője.
2007. áprilisától, jelenleg is a Mentőszolgálat titkársági ügyintézője. Feladatait kitartással, pontosan végzi. Munkájának köszönhetően a Mentőszervezet tevékenységének nagyszámú és sokrétű dokumentációja megfelelően és előkereshetően, rendszerezve kerül a helyére, illetve a címzettekhez.
Jó memóriájának köszönhetően a régebbi anyagok is előkerülnek a precízen rendszerezett dokumentumtömegből. 
A nyugat-dunántúli Régió és a regionális igazgató régiós összesített adminisztrációjának végzése, koordinálása, a Főigazgatóságra küldött heti, havi, negyedéves és éves jelentések előkészítése, expediálása, a Főigazgatóságról érkezett Utasítások, Hírlevelek, Körlevelek továbbítása a mentőszervezeti egységek vezetőihez, mind a feladata. A mentőszervezeti eseményekkel kapcsolatban szervezi a sajtó meghívását. 
Lelkiismeretesen gondozza a hatósági és egyéb adatszolgáltatási dokumentum-másolatok kiadását, intézi a mentőszervezethez gyakorlatra érkező hallgatók ügyeit. 
Következetes precizitással jár el a Transztelefonikus EKG dokumentáció kezelésében, továbbításában. 
Kulcsszerepe volt, és jelenleg is van a regionális igazgatóváltások zökkenőmentessé tételében. Elkötelezett elhivatottsága, munkavégzése alapján érdemes a kitüntetésre. 

„Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért-díj” I. fokozatát kapta:

Déri Viktória
A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének védőnője. 
A főiskola elvégzése után a Fogaras utcai gyermekrendelőben kezdett körzeti védőnőként dolgozni. Kezdő szakemberként is feltalálta magát, gyorsan megismerte körzetét. A gondozottak rövid időn belül elfogadták, megfogadták tanácsait. Helyettesített a Szűrcsapó úti gyermekrendelőben, majd jelenlegi munkahelyén a Szent Márton úti rendelőben 2002 novemberétől dolgozik. Hozzá tartozik Szombathely város keleti részének egy területe és Zanat település. 
Talán a rendelőkhöz tartozó egyik legszínesebb körzet az Övé. Munkaterületén helyezkedik el a hajléktalan szálló, mely számos kihívást jelent a munkájában. Sok nehézsorsú ember problémájával kell megküzdenie, szinte napi kapcsolata van a Gyermekjóléti Szolgálattal. 
Ennek ellenére mindig mosolygós, sokat segít a gondozottjainak. Lelkiismeretes, a szülőkkel humánus, toleráns. Szakmai tudását, ismereteit, folyamatosan bővíti, a megszerzett ismereteket a gondozottak ellátásában hasznosítja. Okleveles babamasszázs oktató, így lehetősége van klubfoglalkozás keretében az édesanyáknak megtanítani a babamasszázs lépéseit.
Sikeresen elvégezte a méhnyak-szűrő program képzést.
Nagy lelkesedéssel végezte el a Creighton módszer nemzetközi képzést Párizsban, melynek segítségével számos fiatal párnak nyújtott segítséget a sikeres gyermekvállalásban. Ezen munkáját a „Védőnői díj a gyermekáldásért” elismeréssel jutalmazták 2016 évben.
A Szombathelyiek Egészségéért Egyesület rendezvényein rendszeresen részt vesz, és arcfestéssel ajándékozza meg a gyermek közönséget. Aktív részese volt az „Óvodától az érettségiig” egészségnevelő programnak. Segíti az életkorhoz kötött szűrővizsgálatok keretében a 6 évesek glutén-szűrését. Hosszú évek óta oktató védőnői feladatokat is ellát, ezzel segítve a hallgatók felkészülését a védőnői hivatásra. Tagja számos egészségügyi szervezetnek, többek között a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának, a Magyar Vöröskeresztnek, és a Szombathelyiek Egészségéért Egyesületnek.
Szereti a sportot. Szívügye a biciklizés. Kétkeréken, csapattársaival az ország számos területét bejárta. A Balaton körbejárása nagy kihívás volt számára.
Jó közösségi ember, lelkes, megbízható, segítőkész munkatárs.

Pozsonyi Anita
A Szombathelyi Egészségügyi és Kulturális Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetének védőnője. 
A főiskola elvégzése után a Markusovszky Kórház Szemészeti Ambulanciáján helyezkedett el. Ezt követően Pápán látott el iskolavédőnői feladatokat, majd területi képviselőként dolgozott. Két gyermeke megszületése után, 2010. augusztus 30-tól erősíti a szombathelyi védőnők csapatát. 
Iskolavédőnői feladatokat lát el a Vas Megyei Szakképzési Centrum Savaria Technikum és Kollégiumban, a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikumban és a Derkovits Gyula Általános Iskolában.
Napi munkáját példás türelemmel, szorgalommal, kitartással végzi. Védőnői tevékenysége során az iskoláiban tanuló diákokat szeretettel gondozza, minden korosztállyal megtalálja a hangot. Aktívan részt vesz az iskolák egészségnevelési programjában. Szervezési munkához nélkülözhetetlen, hogy a diákokkal, pedagógusokkal és a szülőkkel is jó kapcsolatot ápoljon. Precízsége példaértékű.
Tagja számos egészségügyi szervezetnek, többek között a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamarának, a Magyar Vöröskeresztnek, a és a Szombathelyiek Egészségéért Egyesületnek.

„Szombathely Egészségügyéért-díj"

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 7/2016. (III.1.) önkormányzati rendelete Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata által adományozható kitüntetésekről.

"Szombathely Egészségügyéért-díj" adományozható annak az egészségügyi dolgozónak, aki kiemelkedő munkájával segítette a város egészségügyének fejlődését.

A díjat évente legfeljebb kettő személy kaphatja meg.

„Szombathely Egészségügyéért – díj”-ban részesült:

Dr. Péter László János 
A Rumi út 74. szám alatti felnőtt háziorvosi rendelő nyugalmazott címzetes főorvosa.
1974-ben végzett a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, és még ez év október 1-től a Vas Megyei Markusovszky Kórházban kezdett el dolgozni.  
1979-ben belgyógyászatból, majd 1981-ben fertőző betegségekből szakvizsgázott. 1986. augusztus 1. napjától az Egészségügyi Alapellátó Intézmény Rumi úti felnőtt háziorvosi rendelőjében helyezkedett el háziorvosként. 
Előbb közalkalmazottként, majd 1993. július 1-től vállalkozó háziorvosként látta el tevékenységét egészen 2022. január 31. napjáig. 
36 éves háziorvosi pályája során mindig a betegek érdekeit tartotta szem előtt. Igazi „család-orvosként” látta el feladatát. Munkáját mindvégig a szakmaiság, az emberek iránti megbecsülés jellemezte. 
Az egészségügyben végzett tevékenysége mellett idejét, energiáját családjának szenteli. 

Dr. Plander Márk 
A Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Haematológiai és Haemosztazeológiai Osztályának osztályvezető főorvosa. 
2002. májusban kezdett dolgozni a Kórház Haematológiai és Haemosztazeológiai osztályán segédorvosként.
2005. májusától szakorvosként folytatta munkáját, majd 2009. novembertől adjunktusi kinevezést kapott.
2013-ban PhD tudományos fokozatot szerzett.
2020. március 1-től osztályvezető főorvosként folytatta pályafutását.
Szakmai felkészültsége, betegekkel, munkatársaival való hozzáállása példaértékű. Mindig nyitott az új gyógyítási lehetőségek megismerésére, elsajátítására.
Sokoldalú és színvonalas munkavégzését, kiváló adottságait, emberi tulajdonságait mind a kórházi kollektíva, mind a vezetés messzemenően elismeri.

Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a 2021. évben „Pro Sanitate Savariae” Életműdíjat adományozott megosztva Dr. Török Ilona főorvos asszony és Dr. Hadarits Ferenc osztályvezető főorvos úr részére. A díj átadására a Szent Márton Napi ünnepség keretében kerül sor.

 

Forrás: vaol.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére