Kiss Norbert győzött a kamionosok utolsó futamán is a Hungaroringen

• 2020. október 18., vasárnap •
Hiányoztak a nézők a Hungaroringről, de Kiss Norbert, a Révész Truck Racing Team kétszeres Európa-bajnok versenyzője így is győzött a gyorsasági kamion Eb magyarországi állomásának negyedik futamán. A Super Racing Festivalt vasárnap rendezték zárt kapuk mögött.
Kiss Norbert győzött a kamionosok utolsó futamán is a Hungaroringen

- Nagyon szürreális itt lenni így a Hungaroringen, hogy üresek a lelátók és a paddock. Sajnálom nagyon, hogy nem lehettek itt, de köszönöm nektek, hogy otthonról is hatalmas erőbedobással szurkoltok nekünk - posztolta a közösségi médiában tegnap Kiss Norbi. Rajongóit azzal biztatta, hogy bár zárt kapus az idei versenyhétvége, legalább a tévé élőben adja a futamokat.

Ma pedig a 35 éves szombathelyi pilóta a nyolcadik pozícióból startolva, nagyszerű előzésekkel verekedte át magát az előtte haladókon, és megérdemelten nyerte meg a versenyt.
Kiss így a hétvégi négy futamból hármat megnyert, az első, szombat kora délután rendezett viadalon pedig második lett, ezzel átvette a vezetést az összetett pontversenyben.
A negyedik versenyen Kiss mögött az Eb-címvédő német Jochen Hahn lett a második, míg a francia Anthony Janiec a harmadik.

"Nagyon büszke vagyok, és nagyon köszönöm a csapatnak, az egész Révész Truck Race Teamnek, és külön Révész Bálintnak is, hogy ebben az elmondhatatlanul nehéz évben is kitartott mellettünk, és végigcsináltuk ezt az egészet" - mondta az MTI-nek Kiss a verseny után.
Hozzátette, tudta, mire képesek, de szombaton az esős időjárásban ezt nem tudták megmutatni, emiatt dühös volt.
 "Ez a mai az egész versenyzői pályafutásom legkomolyabb napja, minden szempontból a legjobb teljesítmény, a legjobb csapattal és a legjobb autóval" - jelentette ki a kétszeres Európa-bajnok, megjegyezve, hogy a negyedik futamon jelentős kockázatot vállalt minden előzésénél, de a verseny előtt a csapattal azt a döntést hozták, hogy a nyolcadik rajthelyről is megpróbálnak harcba szállni a győzelemért.


A kamion Eb idei szezonja a tervek szerint az olaszországi Misanóban zárul november 14-15-én.

 

Forrás: MTI, Facebook

Kép: MTI

közösség

további frisss

lap tetejére