Ferenc pápa: Elfogadhatatlan, hogy az Európai Uniót ideológiai gyarmatosításra használják

• 2021. szeptember 16., csütörtök •
Az egyházfő a Magyar Kurír kérdésére válaszolva azt is elmondta: lehetséges, hogy a következő évek során újból ellátogat majd Magyarországra.
Ferenc pápa: Elfogadhatatlan, hogy az Európai Uniót ideológiai gyarmatosításra használják

Véget ért Ferenc pápa szlovákiai apostoli útja. A hazafelé tartó repülőúton az első kérdést a Magyar Kurír katolikus újság munkatársa, Kuzmányi István tehette föl a Szentatyának. 

„Miért döntött úgy, hogy mint pápa huszonegy év után részt vesz a nemzetközi eucharisztikus kongresszuson? Ebből az eseményből kiindulva hogyan látja az európai kereszténység jövőjét, és mi, magyarok mit tehetünk érte?” – kérdezte a Magyar Kurír újságírója. 

„Köszönöm, nagyon köszönöm! Először nem értették igazán az emberek: »csak a szertartásra jön, de nem látogat meg minket, magyarokat?«; és van, aki rosszat feltételezett. De aztán elmagyaráztam, hogy a látogatást Szlovákiába terveztük, és az eucharisztikus kongresszuson való részvételen később kezdtem gondolkodni” – oszlatta el azokat a pletykákat a pápa, melyek a mai napig tartják magukat a baloldai sajtóban, miszerint a pápalátogatás rövidsége az egyházfő és Orbán Viktor közti politikai különbségekből ered. 

Megígértem az elnökötöknek – ez már a harmadik alkalom, hogy találkozom vele –, hogy megvizsgáljuk, jövőre vagy az azt követő évben el tudnék-e jönni.

– mondta Ferenc pápa, hozzátéve: „nagyon sok értéke van a magyaroknak, például megragadott, mennyire mély az ökumenizmus iránti érzék. Ez mélyen megérintett”.

Európa jövője kapcsán Ferenc pápa az Európai Unió keresztény gyökereihez való visszatérést szorgalmazta.

„Általánosságban Európának – mindig elmondom – vissza kell térnie az alapító atyák álmaihoz. Az Európai Unió nem egy gyűlés, hogy bizonyos dolgokat elintézzünk, szétosszunk. Az Európai Unió alapja egy olyan szellemiség, amelyet Schuman, Adenauer, De Gasperi álmodott meg. Vissza kell térni ezekhez a nagyokhoz” – hangsúlyozta a Szentatya. 

Kifejtette: úgy véli, hogy „fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unió csak egy irányító hivatal legyen, de ez nem helyes”.

„El kell menni egészen a misztikáig, meg kell keresni Európa gyökereit, és tovább kell vinnie azokat. És úgy gondolom, minden országnak előre kell haladnia.

Igaz, bizonyos érdekek, talán nem európai érdekek, megpróbálják az Európai Uniót ideológiai gyarmatosításra használni,

és ez elfogadhatatlan. Nem! Az Európai Uniónak függetlennek kell lennie, és minden országnak azonos színvonalon kell állnia, a nagy alapítók álmából nyerve inspirációt. Én így látom. És ti, magyarok: veletek voltam tavaly Erdélyben, csodálatos volt az a magyar mise!” – zárta válaszát Ferenc pápa.

Fotó: MTI/AP/POOL AFP/Tiziana Fabi
Forrás: mandiner.hu

TOP

közösség

további frisss

lap tetejére