Vajon mi visz rá két hölgyet, hogy január elején Norvégia legészakibb városában, Tromsoben, fogcsikorgató hidegben, hóban, abban az időszakban, amikor a nap egy pecre sem kúszik a horizont fölé, lefusson 21 kilométert? A szombathelyi Szakály Diána és Bozsó Gabriella nyáron, a noszvaji futótáborban hallottak a norvégiai Tromsoben január elején zajló futóversenyről. Összesen 2000-en neveztek a Polar Night Halfmarathon-ra, 5, 10, 21 és 42 kilométeren álltak rajthoz az indulók.
– Hamarosan kerek születésnapot ünnepelek, úgy gondoltam, ez a verseny jó kihívás a szülinap alkalmából – monda Bozsó Gabriella. – Barátnőmmel, Diával négy hónapunk volt felkészülni, én korábban hat-nyolc kilométereket futottam, illetve olykor elindultam egy-egy futóversenyen. A távra fel tudtunk készülni, viszont mivel itthon mínusz egy-két foknál nem volt hidegebb, így a ránk váró északi hideget nem tudtuk „lemodellezni”. Érdekesség, hogy odafelé Oslóig egy gépen repültünk a kritiansandi Bajnokok Ligája-meccset vívó FTC női kézilabdacsapatával. Tromso az északi sarkkörtől is északra, 400 kilométerre fekszik, november 27-től január 15-ig szinte teljes sötétség van, a nap nem bújik a horizont fölé, a futóverseny az ebben a periódusban zajló helyi fesztiválidőszak egyik nagy eseménye.
– Futottam már félmaratont, maratont is, a távval nem volt gondom, viszont a hidegtől kicsit tartottam – vette át a szót Diána. – De nem öltöztünk túl, még úgy sem, hogy Tromsöben pont akkor süllyedt a hőmérő mínusz 11-12 fokra, amikor odaértünk – előtte napokban mínusz egy-két fok volt. Ugyanolyan ruhában futottunk kint is, mintha itthon teljesítettük volna a távot. A félmaratoni mezőny Tromsöből délután háromkor, teljes sötétben indult, majd végig a tengerparti úton futottunk, a repülőtérnél volt a forduló. Az utat végig mécsesekkel, fályákkal világították meg, nem lehetett eltévedni. Annak ellenére, hogy végig aszfalton futottunk, azért csúszkáltam, illetve a forduló után arcunkban kaptuk az erős szembeszelet. Három frissítő pont volt, itt – ha kérjük – energiaitalt osztottak. Erdős részén, házak között is futottunk, családostól kijöttek a roppant barátságos, kedves norvégok, integettek, drukkoltak a futóknak.
Diána a 40-44-es korosztályban 2:08:12-es idővel a 9. helyen, míg Gabi 2:31:45-vel az 50-54-es korosztályban a 27. helyen ért célba 21 kilométeren, a mezőnyben több magyar versenyző is rajthoz állt.
– A hideg és a szél volt a legzavaróbb a futásban, bár volt rajtam kesztyű, így is fáztak a kezeim – ezeket leszámítva nem volt gondunk – így Gabi. – Egy kis izomlázat éreztünk utána, semmi többet. Nem fáradtunk el különösebben, szerencsére nem is volt jelentős szintkülönbség a versenyen. Arra büszke vagyok, hogy 16 és 18 éves fiaim elkísértek és velem együtt futottak – ők a 10 kilométeres távot teljesítették. Miután visszamentünk a hotelba, lezuhanyoztunk és mivel fiatal volt az este, még elmentünk egy sarkifény-túrára is.
– Szabadprogramként voltunk 13 kilométeres kutyaszán-túrán is, öt husky húzta a szánunkat, mi voltunk a „sofőrök” és az utasok is, nem adtak mellénk senkit – jelezte Dia. – Óriási élmény volt, a kutyák nagyon okosak voltak, rendszeresen hátranéztek ránk, figyelték a mozdulatainkat, a parancsainkat. Ezen kívül – kint élő magyar szervezőkkel – bálnalesen is jártunk, és noha oda-vissza nyolc órát utaztunk érte, megérte. A púposbálnák mellett még orcával is találkoztunk.
A norvégiai élmények után Dia és Gabi máris tervezik a következő versenyt, szeptemberben ismét észak felé veszik az irányt: egy Feröer-szigeteki félmaratont néztek ki.
Forrás: vaol.hu
