A Szputnyik V az összes ismertté vált mutáció ellen véd

• 2021. április 21., szerda •
Az új koronavírus minden eddig ismertté vált mutációjával szemben védelmet nyújt a Szputnyik V vakcina - jelentette ki Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kidolgozó Gamaleja Intézet igazgatója a vesti.ru portálon megjelent interjúban.
A Szputnyik V az összes ismertté vált mutáció ellen véd

Gincburg szerint

SZPUTNYIK V-VEL EDDIG VILÁGSZERTE 10-11 MILLIÓ EMBERT OLTOTTAK BE.

Mint mondta, az oltóanyag a SARS-CoV-2 minden ismertté vált változatával, így

A BRIT, A DÉL-AFRIKAI ÉS A BRAZIL MUTÁCIÓVAL SZEMBEN IS VÉDELMET NYÚJT,

de a Gamaleja Intézet munkatársai két módszert is kidolgoztak a vakcina korszerűsítésére, ami lehetővé teszi annak módosítását a vírus jövőbeni változásaival szemben.

Az akadémikus azt állította, hogy a

VÉDŐOLTÁS BEADÁSA UTÁN AKÁR HÁROM ÉVIG IS FENNMARADHAT A MAGAS ANTITESTSZINT,

amihez hozzájárul a koronavírussal való állandó, az immunrendszert serkentő érintkezés.

Bejelentette, hogy az év végén vagy 2022 elején a Szputnyik V már orrcsepp formájában is bevihető lesz a szervezetbe, ami különösen a gyerekek esetében könnyítheti meg a vakcinációt.

Gincburg úgy számol, hogy

AZ OROSZ LAKOSSÁG 70 SZÁZALÉKÁT NOVEMBERRE SIKERÜL MAJD ÁTOLTANI.

Ajdar Ismuhametov, a Covivac orosz vakcinát kifejlesztő Csumakov Központ vezérigazgatója szerdán a TASZSZ-nak azt mondta, hogy ez az oltóanyag is véd a koronavírus ismert változata ellen. Korábban a Vektor Központ is azt közölte saját EpiVacCorona elnevezésű készítményéről, hogy immunitást biztosít a brit, a dél-afrikai és a brazil mutációval szemben is.

Az orosz operatív törzs által szerdán közzétett hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8271-gyel 4 727 125-re emelkedett. A napi növekmény 0,18 százalék, az új esetek 12,2 százaléka tünetmentes.

AZ AKTÍV FERTŐZÖTTEK SZÁMA 267 546-RA CSÖKKENT, A HALÁLOS ÁLDOZATOKÉ 399-CEL 106 706-RA, A FELÉPÜLTEKÉ PEDIG 9644-GYEL 4 352 873-RA EMELKEDETT.

Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 126,5 millió, az elmúlt napokban pedig mintegy 255 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el. Koronavírus-fertőzés gyanújával jelenleg 514 317 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt.


Forrás: origo.hu
Kép: MTI/BÚS CSABA

közösség

további frisss

lap tetejére