A munkagép és az elkövetők is meglettek

• 2024. január 30., kedd •
Szombathelyről és Csipkerekről vitt el munkagépet, gázolajat, napelempanelt és kábeleket egy 21 éves vasi férfi, akinek a lopásokhoz mindig akadt társa is.
A munkagép és az elkövetők is meglettek

A szombathelyi rendőrök egy 21 éves férfi ellen folytattak eljárást, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023-ban nyolc helyszínről lopott nagy értékű tárgyakat és járművet a társaival - írja a police.hu. Februárban két férfival egy szombathelyi telephelyről vitt el egy emelőkosaras darut, amelyet végül a nyomozók lefoglaltak, így a kár megtérült.

További hat szombathelyi és egy csipkereki telephelyről, építési telekről zsákmányolt különböző réz- és földkábeleket társaival, de volt olyan helyszín is, ahonnan gázolajat és fűkaszát vagy éppen napelempaneleket vittek magukkal. A vasi férfit és öt társát gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök. A 21 éves elkövetőt őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

A Szombathelyi Rendőrkapitányság vizsgálói a jelentős értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott eljárást befejezték, az iratokat vádemelési javaslattal megküldték az ügyészségnek.

Forrás: mandiner.hu

közösség

további frisss

lap tetejére