Birkózó bravúr: Ligeti ezüstöt, Hatos bronzot nyert az Eb-n

MHN • 2012. március 08., csütörtök •
Nagyszerű szombathelyi sikerek születtek a belgrádi birkózó Európa bajnokság 3. napján. A Haladás VSE sportolói két érmet is szereztek, Ligeti Dániel ezüstérmes, Hatos Gábor bronzérmet nyert.

Ligeti Dániel (piros) a döntőig menetelt (forras:birkozoszov.hu)

Ligeti 9 év után birkózhatott magyar aranyért

A Haladás VSE szabadfogású birkózói közül a 120 kg-ban induló Ligeti Dániel a döntőig menetelt, ott végül alulmaradt, de ezüstérme kiváló teljesítmény az erős mezőnyben. Mindjárt az elején repülőrajtot vett a szombathelyi sportoló, ugyanis három menetben megverte a tavalyi vébé bronzérmesét, a grúz Modzmanasvilit. A spanyol Cuba ellen hozta a kötelezőt, és bejutott az elődöntőbe, ott rendesen elverte a bolgár Kumcsevet, és kilenc év után birkózhatott ismét Eb-aranyéremért magyar szabadfogású versenyző. Akkor, legutoljára, a rigai magyar döntős, Ritter Árpád megragadta a nagy lehetőséget, és másodszor került a fejére a kontinens koronája. Most Ligeti Dániel a döntőben a török Taha Akgül ellen lépett szőnyegre és az egy ponttal elvesztett első menet után hatalmas hajrát vágott ki, kevésen múlt, hogy harmadikra is sor kerüljön.

Hatos Gábor (kékben) bronzérmet nyert (forrás: birkozoszov.hu)

Cargus volt ismét Hatos megállítója

Hatos Gábor nyakába is érmet akasztottak, 2011 után ismét  a dobogó harmadik fokára állhat fel a 29 éves sportoló. Először egy észt, majd egy finn versenyzőt győzött le simán Hatos, majd következett a legnagyobb ellenfél, a kétszeres világbajnok, orosz Cargus:Hatos ismét hatalmas csatára késztette Cargust, de megint alulmaradt, két egypontos menetben. A kétszeres világbajnok orosz az elődöntőben aztán 1+:1, 3:0-ra legyőzte az ukrán Bilocerkivszkijt, megnyitva ezáltal az utat a szombathelyi versenyzőnek is a bronzérem felé. A Veréb tanítvány  ellenfele a 74 kg bronzmérkőzésén az ukrán Oleg Bilocerkovszkij volt. A kijevi központi katonai klub 29 éves birkózója 2008-ban mind a katonai, mind pedig a főiskolás-világbajnokságon aranyérmet nyert. Most újoncként fehérorosz és macedón ellenfelet legyőzve jutott az elődöntőbe, ahol az orosz Cargus győzte le. Hatos a bronzmeccsen mindkét menetben levitelt hajtott végre az ukrán  ellen, és 1:0, 1:0 eredménnyel szerezte meg a győzelmet.

A megnyitó ünnepség a belgrádi birkózó Európa bajnokságon (forrás arenabeograd.com)

Eddig három érmet szereztek a magyarok

A Belgrádi nagyszábású birkózó Európa bajnokság március 6-án kezdődött és 11-ig tart. Wöller Gergő (Szombathelyről indult, de már a Vasas színeiben versenyez) 66 kg-os kategóriában szerezte meg a bronzémet az első magyar érmet a nyitónapon. Ebben az évben a Londoni Olimpia a fő versenye a birkózóknak, három egymást követő áprilisi hétvégén vívhatják ki az indulási jogot, három kvalifikációs versenyen. Pintér Zoltán a Frisss.hu-nak úgy nyilatkozott: remek teljesítmény, óriási eredmény a két szombathelyi érem, mindenképp bizakodásra ad okot az olimpiai selejtezők előtt egy hónappal. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére