Vigyázni arra, ami a miénk

• 2020. december 27., vasárnap •
Hiábavaló volna a gazdag örökség és a büszkeség, ami eltölt bennünket, ha Szent Márton szülővárosában nem gondoskodnánk az egyházi és világi épületeink, köztereink felújításáról, és nem őriznénk meg ezeket az utókornak méltóképpen. Mit adtak Szombathelynek a Szent Márton Terv elképzelései, és a Modern Városok Program révén érkező kormányzati forintmilliárdok?
Vigyázni arra, ami a miénk

2016-ban ünnepelte a vasi megyeszékhely Szent Márton születésének 1700. évfordulóját.  Az erre való felkészülés már 2013-ban megkezdődött, és nem csupán a kulturális események forgatókönyvét kezdte el írni az akkori önkormányzat – amelyekre később 600 millió forintnyi központi támogatás érkezett –, hanem az épített örökség megújításának tervét is. Ennek eredményeként egy 2014-es kormányhatározat arról rendelkezett, hogy a Modern Városok Program keretén belül, mintegy 2,5 milliárd forintnyi központi forrásból több szombathelyi egyházi épület szépülhet meg. Így csillant fel a reménye annak, hogy felújíthatjuk a XVIII. és XIX. század fordulóján épült Sarlós Boldogasszony-székesegyházat, azaz a város és az egyházmegye főtemplomát, a szomszédságában álló Püspöki Palota impozáns, késő barokk épületét, és a teljes Mindszenty teret. Előbbiek kívül-belül megújultak, a díszítéseiket és műalkotásaikat restaurálták. Utóbbi kapcsán kicserélték a csapadékvíz-elvezető rendszert, új gránit díszburkolatot kapott a terület, és a térvilágítás is megújult. Ugyancsak e terv keretében rekonstruálták a Szent Márton-templomot.

Újabb kormányhatározat szólt 2015-ben arról, hogy további 2,5 milliárd forintot kap Szombathely a városi fejlesztésekre.  Ebből a pénzből újult meg a Berzsenyi tér és környezete, valamint az itt felszámolt parkolók helyett ebből épültek meg a Kőszegi utcai beállóhelyek is.  Felújította a város a Szent Márton-templom előtt lévő teret. A térburkolat megújult, a forgalmi rend megváltozott, a tervezők kiemelten figyelemmel voltak a gyalogosokra – a zarándokokra – és a kerékpárosokra. Ebből a támogatásból épült hozzá az új szárny a Smidt Múzeumhoz, és szintén ebből lettünk gazdagabbak egy passzázzsal, ami a Romkert fölött vezet át a Mindszenty térről az Ady tér irányába. Ekkor zajlott a Savaria Múzeum és a múzeumpark beruházása is.

Bár ez sem kevés, a Szent Márton Tervnek mindezzel csak az első üteme zárult le. Folytatódhat a munka: a városkép megújítását szolgáló beruházások előkészítése, a történelmi és kulturális örökségünk védelmét célzó fejlesztések megvalósítása. Mintegy 500 millió forintos központi támogatásból kezdődhetett meg az Ady tér és a Romkert turisztikai célú megújításának alapos tervezése, a császári mozaik kiemelése, restaurálása és konzerválása, de elkészült egy tanulmányterv a Szent Márton utca és környezete rehabilitációjára vonatkozóan is. Folyamatban van továbbá az Ady téri buszpályaudvar áthelyezésének előkészítése is. Mint ismert, az elképzelések szerint intermodális csomópont létesülne a vasútállomás mellett, amely nemcsak a vasúti és autóbuszos közlekedést kapcsolná össze a városon belül, hanem a környék közútjainak fejlesztését is magában foglalná.

Zajlik a tervezés, mindez elérhető közelségbe került. Ahogy a Berzsenyi téren álló Megyeháza felújítása is, ami régóta várat magára. Az épület teljes rekonstrukciója megvalósulhat összesen 2,2 milliárd forintnyi kormányzati támogatásból – ezt Hende Csaba országgyűlési képviselő jelentette be a nyáron Szombathelyen. A tervezés és az előkészítés már az idén megkezdődött, a hivatal várhatóan jövő év végén költözik ki a munkálatok idejére, és előreláthatólag 2023-ban teljesen elkészülnek a kivitelezéssel.

A Modern Városok Program összesen 4000 milliárd forint értékben 23 megyei jogú városban nyújt forrást a fontos fejlesztésekhez, és segít vigyázni arra, ami a miénk. Mindezekből már 1500 milliárd forintnyi beruházás részben vagy egészben le is zárult. És még nincs vége…

Fotó: szombathely.hu

közösség

további frisss

lap tetejére