Pozsonytól Csíkszeredáig bemutatkozhat Szombathely

EB • 2012. június 13., szerda •
A várpalotai Trianon Múzeum felkérésére a Promo Marketing filmet készített a Reményik Sándor Általános Iskola diákjainak, Szakíts, ha tudsz című színdarabjából. Az előadás nem a hagyományos eszközökkel dolgozza fel Trianon történetét. A készítők a közeljövőben minden magyar iskolába eljuttatják, határon innen és túl. Remélik, csodát tehetnek vele.

Kedden sajtótájékoztató keretében hivatalosan is bemutatták a Reményik Sándor Általános Iskola: Szakíts, ha tudsz című kisfilmjét. Az eseményen jelen volt az iskola igazgatója, az Evangélikus Egyházközség tagjai, Dr. Szabó Pál Csaba múzeumigazgató, Lazáry Viktor alpolgármester és dr. Takátsné dr. Tenki Mária tanácsnokasszony is.

A 90. évfordulóra csináltuk meg ezt a színdarabot, Németh Gyöngyi művészeti vezető közreműködésével- elevenítette fel a kezdeteket Sátory Károly, a Reményik Sándor Általános Iskola igazgatója. Olyan feldolgozás született, amilyet általános iskola még nem csinált- tette hozzá. Éppen ez bírta arra, hogy megkérdezze a várpalotai Trianon Múzeum igazgatóját, lehet ne-e arra mód, hogy bemutassák. Talán arra gondolhatott, hogy papír mögött állunk és verseket olvasunk- vette közbe az igazgató, de amikor látta, hogy több száz délvidéki nézte végig könnybe lábadt szemekkel, már nem volt kérdés, hogy film is készüljön a produkcióból- folytatta.

Tíz évvel ezelőtt ezt csak fél legalitás kereteiben lehetett volna megcsinálni, ezért legyünk rá büszkék, hogy ma, 2012-ben a nemzeti összetartozásról ilyen bátran, ilyen határozottan, nyíltan és ilyen körben lehet beszélni. Ez a tudat erőt kell, hogy adjon- vette át a szót Dr. Szabó Pál Csaba, a várpalotai Trianon Múzeum igazgatója.

Az újszerű a DVD-ben az, hogy azt a különleges helyzetet, amelyben a magyar nemzet a Kárpát-medencében még mindig létezik, lefordították 2012-es jelzős szerkezetre, nyelvezetre és lélekre. Az a döbbenetes és megrendítő, hogy gyerekek élő mondatokat, fájdalmakat, kapcsolatokat képesek felmutatni, és élő összeköttetéseik vannak Magyarországgal.

A nagy feladat az, hogy felélesszük az ország zsibbadt tagjait, hogy lelkiismeret fordulás nélkül úgy lehessünk 12 évesek Magyarországon, hogy ez természetszerűleg jeleníti meg az azonosságot a székelyudvarhelyi és a pozsonyi 12 évessel- fogalmazott dr. Szabó Pál Csaba. Ez az első olyan kulturális program, amely erre az útra rálépett, hiszen nem csupán nosztalgiázik, emlékezik, hanem jelen és jövő időben fogalmaz meg problémákat- fűzte hozzá.

Ez a DVD a nemzeti összetartozás mintapéldánya lehet, a közeljövőben a Kárpát-medence minden magyar iskolájába eljuttatják, hogy nézzék meg, és jövőre próbáljanak hasonlókat alkotni. A gyerekekkel egy körutat is tesznek majd, olyan településeket keresnek fel, ahol csodát tehetnek.

A DVD elkészítését a PROMO Marketing és Média Szociális Szövetkezet vállalta Sátory Károly igazgató felkérésére. Vass Szilárd, a Promo vezetője elmondta, nagy tisztelettel végezték  a feladatot, és nagy köszönet illeti a Weöres Sándor Színházat, hiszen ők biztosították a színpadot és a világítástechnikát.

Részlet a filmből


A Reményik Általános Iskola, az önkormányzat támogatásával júniust Trianon emlékhónappá nyílvánította, melynek keretében a következő programok lesznek még Szombathelyen:

„Szóval és zenével emlékezünk…”
Dr. Botlik József történész, egyetemi docens előadása, könyvbemutató a Magyar Nyugat Könyvkiadó közreműködésével, határon kívüli magyar népdalcsokor a Zsivány Népi zenekar előadásában.
 Pásztor csárda,    június 21. (csütörtök) 17 óra
A várpalotai Trianon  Múzeum vándorkiállításának megnyitója.
/A kiállítás megtekinthető június 29-éig
minden nap 9 órától 17 óráig./
Evangélikus gyülekezeti terem,
Körmendi u. 2,
június 24. 10 óra 30 perc
 „Szóval és zenével emlékezünk…”
Mérey–Zagyva Emma az 1944-45-ös szerb mészárlás egyik áldozatának visszaemlékezése, magyar nóták, katonadalok, közreműködik Német Tamás tárogatóval.
Szigligeti étterem, június 26. (kedd) 17 óra
 „HŰSÉGTÚRA a Hűség Falvaiban
két napos lovas rendezvény megnyitója
Szombathelyi Lovarda,
június 30.  8 óra

 

közösség

további frisss

lap tetejére