Megszűnik a Bagolyvár alatti közlekedési káosz

há • 2020. október 21., szerda •
Részleges útlezárással – bő másfél hónappal a forgalomkorlátozásokat jelző táblák kihelyezése után – megkezdődött a Bagolyvárnál a körforgalom építése. A következő napokban és hetekben teljes lezárásra és terelésre is számítani lehet.
Megszűnik a Bagolyvár alatti közlekedési káosz

Többször beszámolt róla a Frisss.hu, hogy végre megépülhet a régen várt körforgalom a Nárai utca és a Brenner Tóbiás körút csomópontjában. A beruházást jelző táblák szeptember eleje óta kint vannak, de azóta nem történt a kereszteződésben semmi. Most viszont megindult a kivitelezés, és a Jókai utca irányából a pláza felé egy sáv már le van zárva a forgalom elől, amelyen munkagépek dolgoznak. Ahogy arról korábban tájékoztattak, a munkafázisoktól függően lesz részleges, teljes útlezárás, és ennek következtében terelés is, ám azt egyelőre nem tudni, melyik mikor.

Bár a legutóbbi tervek szerint a körforgalomnak már idén őszre el kellett volna készülnie, a befejezésre a jelek szerint kicsit tovább kell várni. Közepes, szűkített körforgalom épül, amelynek teljes külső sugara 12 méteres lesz, a körpálya szélessége összesen 7 méter, amiből a járható gyűrű másfél méter. Mind a négy ágon zebra lesz, így megvalósul a gyalogos és kerékpáros körbejárás lehetősége. A védett platánfa pedig a helyén marad.

közösség

további frisss

lap tetejére