Novák Katalin megjegyezte: a kedvezmény pozitív hatással van a demográfiai mutatókra is, hiszen a szülők összesen további 50 ezer gyermek megszületését vállalták. Átlagosan négytagú egy család, ennek alapján közelít a félmillióhoz azok száma, akik a CSOK segítségével tudtak lakást, házat vásárolni, felújítani. A költségvetésből eddig 300 milliárd forintot fordított a kormány a támogatásra. Novák Katalin beszélt arról is a csalad.hu-nak, hogy júliustól új elemekkel bővül az otthonteremtési program. A Családvédelmi Akcióterv keretében a használt lakás vásárlásához is ugyanannyi kamattámogatott – maximum 25 éves futamidejű, garantáltan legfeljebb 3 százalék alatti kamatozású – hitelt lehet igényelni, mint új lakás esetén. Ez azt jelenti, hogy a kétgyermekesek, vagy a két gyermeket vállalók 10, a három, vagy több gyermeket nevelő vagy vállaló párok 15 millió forintot kaphatnak. Életbe lép a hitelelengedés is. Azok, akiknek egy gyermekük van, és érkezik a második baba, már a várandósság 3. hónapjától kérhetik, hogy a kölcsönből 1 millió forintot engedjen el az állam. A kétgyermekeseknél, ha érkezik a 3. baba, akkor 4 millió forintot engednek el, és minden további gyermeknél 1-1 millió forintot. Azok, akiknek már van három gyermekük, és érkezik a negyedik, utána 4 millió, és minden további baba után 1-1 millió forint hitelelengedésre számíthatnak. Az államtitkár elmondta, hogy a 10 millió forintos szabad felhasználású Babaváró Támogatást is július elsejétől lehet igényelni, amit a CSOK-hoz hasonlóan önerőként is felmutathatnak a hitelt igénylők.
Átlépte a 100 ezret a Családok Otthonteremtési Kedvezményét felvevő családok száma
További híreink
Holokauszt: Hogyan lehet megőrizni az emlékezés folytonosságát, ha már alig van, aki elmesélhetné a történteket?
Steven Spielberg elkezdte összegyűjteni a túlélők interjúit, a Zachor Alapítvány pedig vállalta a kapocs szerepét, és megmutatta azokat alkotni vágyó fiataloknak. Mintha egy nagyszülő visszaemlékezéseit ...
Az eddigi legnagyobb üzemanyagár-csökkenés jön péntektől
Ma bejelenti a kormány, beavatkozik-e hatósági eszközökkel a magyar üzemanyagpiacon az árak megfékezése érdekében. A hazai kereskedők tűkön ülnek, és az utolsó pillanatban is látványos üzemanyagár-csökkentést ...
Nőtt a szívférges kutyák száma, az ember is megfertőződhet
A szívférgesség továbbra is a kutyák egyik legádázabb ellensége. Az állatorvosok tapasztalatai alapján 1-2 százalékkal emelkedhetett a szívférges kutyák száma, azaz a hazai kutyapopulációnak jelenleg
Rendkívüli bejelentésre készül a kormány az üzemanyagárakkal kapcsolatban
Folyamatosan csökken a benzin hazai ára, újabb mérföldkő jöhet.
Vb-aranyérmes hokisaink méltó ellenfelei voltak a világsztárokkal kiálló Kanadának
A csehországi elit-világbajnokságra készülő kanadai férfi jégkorong-válogatott 4–0-ra nyert Budapesten a divízió I-es jégkorong-világbajnokságot pár napja megnyerő magyar válogatott ellen. A címvédő ...
Viharos időjárás, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Szerdán északon napsütésre, délen viszont záporokra, zivatarokra kell számítani, a maximumok 18 és 23 fok között alakulnak. Zivatar miatt hét vármegyére is kiadták a figyelmeztetést.
Óriási siker: magyar tudóst választott tagjává az Amerikai Tudományos Akadémia
Mindez pedig a hálózattudomány egészének elismeréseként is tekintető.
Magyar innováció változtathatja meg a bankrendszert
Sorra törnek be a gazdaság különböző szereplői az online térbe, amit a technológiai fejlődés és a digitalizáció felgyorsít. Elég csak az online webshopokra vagy a streamingszolgáltatásokra gondolni.
Magyar iskolásokat is súlyosan megfenyegettek az iszlamisták
Bombariadó volt több iskolában.
Fenntartja álláspontját Illés Károly az ÉSZ-plakátokkal kapcsolatban
Igenis megtéveszti a választópolgárokat a közpénzen folytatott városi identitáserősítő kampány, valamint az Éljen Szombathely! Egyesület választási plakátjainak 'hasonlósága': fenntartja ezt az álláspontját ...
Olimpiai bajnokunk standolt a Domusnál
A Magyar Sport Napján Pars Krisztián olimpiai bajnokunkkal kampányoltunk, aki most az én csapatom tagja. Hajrá Bajnok! - írta közösségi oldalán Lenkai Nóra, a Fidesz-KDNP szombathelyi polgármesterjelöltje. ...