Átadták a harmadik dr. István Lajos-díjakat

EB • 2013. március 22., péntek •
Az Életműdíjat dr. Gráfik Imre, az Innovációs díjat Fűzfa Balázs vehette át a Weöres Sándor Színház Krúdy termében rendezett ünnepségen, ahol Harangozó Bertalan kormánymegbízott, dr. Puskás Tivadar polgármester és István Lajos özvegye, Magdika is tiszteletét tette.

Az elismerést Pusztay János nyelvprofesszor alapította a hat éve elhunyt dr. István Lajos professzor emlékére. István Lajos követendő értékeket hordozott: egyszerre gyógyított és folytatott kutató munkát, miközben kivette részét a közéletből is. A díjra pályázni nem lehet, hanem az alapító dönti el, kinek ítéli oda.

2013-ban az emlékéremmel járó Életműdíjat dr. Gráfik Imre, a Savaria Múzeum egykori igazgatója,  míg az Innovációs díjat Fűzfa Balázs irodalomtörténész, a Nyugat Magyarországi Egyetem docense, a 12 legszebb magyar vers ötletgazdája vehette át.

 Gráfik Imre

1968-1970 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán is magyar-néprajz-muzeológiát tanult. 1970-1986 között a Néprajzi Múzeum muzeológusa, illetve osztályvezetője volt. 1970-1978 között a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum tájegységfelelős muzeológusa volt. 1976-1985 között néprajzi szakfelügyelőként dolgozott. 1976-1979 között a Magyar Néprajzi Társaság titkára, 1997-2003 között főtitkára, 2003 óta pedig alelnöke. 1986-1991 között az Ethnographica Pannonica titkára, 1991-1996 között elnöke volt. 1986-1994 között a szombathelyi Savaria Múzeum igazgatója volt. 1987-1992 között az Alpok-Adria Munkaközösség tudománytechnikai bizottságának tagja volt. 1989 óta a Veszprémi Akadémiai Bizottság magyarságkutató munkabizottságának elnöke. 1990 óta a Magyar Szemiotikai Társaság elnökségi tagja. 1994-1998 között a Néprajzi Múzeum főosztályvezetője, 1999-2006 között a múzeum főtanácsosa volt. 1997 óta a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Bizottságának tagja. 2001-2003 között az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram (OTKA) néprajzi zsűrijének elnöke volt.

Kutatási területe

A szállítás- és közlekedéskultúra, népi építészet, etnoszemiotika és néprajzi, népművészeti kiállítások, nemzetiségi-kisebbségi kultúra, magyarságkutatás. Kutatásainak eredményeit hazai és külföldi szakfolyóiratokban, évkönyvekben, tanulmánykötetekben tette közzé, illetve a hazai és nemzetközi konferenciákon ismertette.

Fűzfa Balázs

Kutatási témák és kutatásvezetés: élményközpontú irodalomtanítás (1990-től); Ottlik-kutatás (1995-től); irodalomtankönyv-kutatás (2001–2002)

Az utóbbi évtizedben közel harminc tudományos konferencián tartott előadást, illetve hat ilyen rendezvényt szervezett, s kétszer szekcióvezető volt. Elsősorban a nyugat-du­nántúli régióban rendszeresen tart szakmai továbbképzéseket általános és középiskolai tanároknak, illetve ismeretterjesztő előadásokat, emlékbeszédeket az érdeklődő közönségnek. Rendszeresen kérnek tőle interjúkat városi, regionális és országos televíziók, rádiók, újságok. Országos szakmai rendezvények, kerekasztal-beszélgetések gyakori meghívottja (alternatív pedagógiai konferenciák, olvasáskonferenciák, Könyvfesztivál stb.). Társelnökévé választotta a Weöres Sándor Társaság (1998-tól), elnökségi tagjává a Berzsenyi Társaság (1996-tól) és a Magyar Olvasástársaság (2002–2005). Tagja az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottságának, illetve Vas Megyei Tudományos Testületének és a Szombathelyi Tudományos Társaságnak.

Díjak: a Pedagógiai Szemle könyvkritikai nívódíja (1987); a Berzsenyi Dániel Főiskola Tudományos Bizottságának szerzői és szerkesztői nívódíja (1995)

közösség

további frisss

lap tetejére