Volt egyszer egy légszeszgyár Szombathelyen

NagyRobert - Fotó: Berkó Pál via Fortepan.hu • 2017. április 05., szerda •
Megidéztük a régmúlt szellemét.
Volt egyszer egy légszeszgyár Szombathelyen

1872. április 18-án alakult meg, és 1873. január 9-én gyújtotta meg első lámpáit a szombathelyi Légszeszvilágító Társaság. A kormos olajlámpák kora ezzel lejárt, az emberek pedig sorra járták a város kivilágított utcáit.

Fotó: Berkó Pál (1945)

Az első részvényesek Szombathely polgárai közül kerültek ki, akik nem feltétlenül az anyagi hasznot várták a befektetéstől, sokkal inkább társadalmi szerepvállalásként, áldozatkészségként gondoltak a történetre.

Fotó: Berkó Pál (1945)

A légszeszgyár első igazgatója Pillich Ferenc volt, őt pedig olyan nevek követték az igazgatói poszton, mint id. Brenner János, Németh Imre, majd ifj. Brenner János.

A Vasmegyei Elektromos Művek 1900-ban szerezte meg a gyár részvénytöbbségét, ekkor Edelmann Sebő lett az üzem elnöke, az ügyvezető igazgató posztra pedig Zrínyi Józsefet nevezték ki.

Fotó: Berkó Pál (1945)

Az emberek imádták a légszeszgyárat, a részvényeket pedig az itt élők szépen lassan felvásárolta, így a háború után már a városban élők tulajdonába került át a gázgyár. Egyre inkább terjeszkedett és korabeli beszámolók szerint azok az utcák és terek, ahol légszesszel világítottak, csodálatos nappali fényben ragyogtak.

Fotók forrása: Fortepan.hu

közösség

további frisss

lap tetejére