Úszás: Hosszú Katinka a világ tetejére ért!

SzR-nso.hu • 2014. december 01., hétfő •
Az úszónőknél Hosszú Katinkát választotta a FINA az év legjobbjának – az ezért járó elismerést a dohai Grand Hyatt szálló báltermében rendezett gálán, hétfő este vehette át a magyar világklasszis. A magyar úszófenomén öt világrekordot, 68 világkupa-érmet (közte 51 aranyat), valamint azt is felmutatta 2014-ben, hogy 122 győzelemmel immár ő vezeti a világkupa-történet örökranglistáját. Persze a hat Európa-bajnoki érem (közte a három egyéni arany) is sokat nyomott a latban.
Úszás: Hosszú Katinka a világ tetejére ért!

Nem kellett sokat izgulniuk a magyaroknak a FINA Év sportolói gálaesten, miután rögtön az úszók legjobbjaival kezdték a díjak átadását. A férfiaknál az idei világkupa összetett győztese, a dél-afrikai Chad Le Clos neve került elő a borítékból, és ezek után reménykedtünk, hogy a hölgyeknél sem lesz ez másképp – nem is kellett csalódnunk: a Katari Olimpiai Bizottság főtitkára, Al Thani sejk (bár kicsit nehezen birkózott meg a kiejtéssel) Hosszú Katinka nevét olvasta a mikrofonba.
Ezután egy rövid videóban foglalták össze az idei teljesítményét, az öt világrekordot, a 68 világkupa-érmet (közte 51 aranyat), valamint azt, hogy 122 győzelemmel immár ő vezeti a vk-történet örökranglistáját. Természetesen a hat Európa-bajnoki érem (közte három egyéni arany) is sokat nyomott a latban.
Katinka ezután átvehette a 2014 női legjobbjának járó kristálytrófeát, majd rövid beszédben köszönte meg az elismerést, először is edző-férjének, Shane-nek, majd családjának, és elmondta, szeretné minél jobban kivenni a részét az úszósport népszerűsítéséből, és reméli, a teljesítményével ehhez maga is hozzátett valamit az elmúlt időszakban.
Nem sokkal később Katinka kissé meghatottan beszélt, kezében a pazar díjjal.
„Ez félelmetes, hatalmas nagy megtiszteltetés... Rajtam kívül még ketten úsztak világcsúcsot és értek el kiváló eredményeket, Katie Ledecky és Sarah Sjöström, mégis engem választottak – az egyik legnagyobb elismerés, amit a pályafutásom során valaha kaptam. Sokan kérdezték a díjátadó előtt, izgulok-e, és mindenkinek azt mondtam, nem, mert a munkát elvégeztem, az eredményeket már elértem, azaz ami rajtam múlt, megvolt a gála előtt. Az, hogy a szavazók így döntöttek, fantasztikusan jó érzés” – mondta Hosszú Katinka.
„Még el sem kezdődött a világbajnokság, és máris kaptam egy ilyen nagy díjat, és az idény értékeléséről kérdeznek, holott a rövid pályás szezon csúcsa, a vébé még csak most indul. Viszont most határozottan úgy érzem, még könnyebben fogok úszni szerdától. Nincs az, hogy na, most aztán muszáj megmutatni, különben nem lesz olyan szép az év. De a motiváció ugyanúgy megvan bennem, mint korábban, és persze az izgatottság is, azaz alig várom, hogy menjünk az uszodába, és kezdődjék a verseny. Az azonban nagyon jó, hogy voltaképpen élvezhetem a versenyzést, és mosolyogva gondolhatok arra, hogy azért szeretném nyerni a fő számaimat, meg összeszedni néhány bónuszérmet, ha lehet.”
„London után eldöntöttük, hogy adok magamnak négy évet. Ez a két idény arra jó volt, hogy már most biztos vagyok abban: nem csak négy év lesz ebből. És azt is érzem, nem a riói aranyon áll vagy bukik minden. Ahogy fel tudtam állni London után, egyértelműen azt mondatja velem: most már történhet bármi, az önmagában óriási teljesítmény, ahonnan indultam és ahová jutottam az elmúlt időszakban. Ellentétben kétezer-tizenkettővel, ha megint negyedik lennék csak az olimpián, gond nélkül mennék tovább, mert nem Rióban dől el, jó úszó vagyok-e. Persze, a cél természetesen továbbra is az olimpiai érem, de legalább ennyire fontos, hogy élvezem, amit csinálok. Márpedig az utóbbi két évben végre ez a helyzet – és ennél tényleg nincs csodálatosabb.”

 

közösség

további frisss

lap tetejére