Tündér Lala a Mesebolt Bábszínházban

SzR-KF-HCs • 2015. május 07., csütörtök •
A Mesebolt Bábszínház újabb produkcióval örvendezteti meg a nagyközönséget. Ezúttal Szabó Magda Tündér Lala című regényét mutatják be közösen a Vojtina Bábszínházzal, Bereczki Csilla rendezésében. Khaled-Abdo Szaida és Faragó Zsuzsa dramaturgok segítségével Szabó Magda gyönyörű és összetett regényét valósítják meg a bábszínpadon. A bemutatót május 10-én, az MMIK nagytermében tekinthetik meg az érdeklődők.
Tündér Lala a Mesebolt Bábszínházban

Ez egy sokrétű és különleges hangulatú történet a felelősségvállalásról, hatalomról, barátságról, hűségről, halálról. Emellett még az idő múlását, az árvaságot és a család kérdéseit is megpróbálják feldolgozni gyerekek számára, befogadható módon. Ez egy mese a varázslatos, fantáziavilágunkból előcsöppenő szereplőkről, tündérekről és emberekről, óriásokról és varázslókról, ami a szépség mellett a sötétségről, az igazság mellett a világ és az élet igazságtalanságairól is szól.


Szabó Magda költőnő, író és drámaíró több írásában foglalkozik a női sorsokkal. A Tündér Lala című kisregény csodálatos tündérvilágot teremt, de ebben a mesei keretben nagyon komoly és nehéz témákat feszeget gyermekek számára is élvezetes és érthető formában. A történet középpontjában egy a munkája és az anyai szerep között vívódó, megfelelni vágyó, egyedülálló nő áll. Az anyai áldozat vállalás végtelen megközelítését mutatja be. Emellett a hatalommal való visszaélés témáját is feszegeti, de a történet elemi része a gyermek és szülő kapcsolata. A regény több szálon fut és ezeket a történet részleteket próbálják a darabban minél jobban összefogni. 


A fő eszmei értéke, hogy a feltétel nélküli szeretet ereje felül tudja-e írni a törvényeket.

Premier tehát május 10-én, az MMIK-ban. 

 

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére