Menetelnek a szombathelyi röplabdások

PCS - fotó: Hornyák Emőke • 2016. november 28., hétfő •
Az első szettben még meglepte ellenfelét a Közgáz, de a folytatásban már a Haladás dominált.
Menetelnek a szombathelyi röplabdások

Vajon meddig tudja folytatni menetelését dr. Mucsi Péter együttese? - fogalmazódott meg a kérdés a hétvégi találkozót előtt, hiszen a szombathelyiek magabiztos teljesítménnyel vezetik a bajnoki tabellát.

Ezért elhűlve tapasztalhatták a zöld-fehér szimpatizánsok, hogy a mérkőzést a hazaiak kezdték jobban. Motiváltabban játszottak, jó nyitásokkal operáltak, amit a szombathelyiek nem tudtak fogadni, így a fővárosiak tettek szert nagyobb előnyre. Hiába javult fel a Haladás a hajrára, nem lépett át saját árnyékán, ezért az első játékot behúzták a hazaiak.

Időben jött a kijózanító pofon, hiszen a folytatásra feljavultak a vendégek. A Közgáz csak a szett elejéig tudta tartani a lépést a legutóbbi bajnokság aranyérmesével, de Fazekas Szilvia nyitásaira nem találták meg az ellenszert, amely sokkolta a hazaiakat. Könnyedén egalizáltak a szombathelyiek.

Merklinné Zubor Enikő támadásával ésBokor Laura nyitásaival 6 ponttal elhúzott a zöld-fehér gárda. Az eredményes sáncjátékot, illetve támadással rukkoltak ki a harmadik szettben Mucsi Péter tanítványai. A csapatok közt pedig már 10 pontos különbség is volt, így nem meglepő, hogy a Haladás könnyedén húzta be ezt a játékot is.

Az utolsó szett is a vendégekről szólt. A csapatkapitány Merklinné Zubor Enikő ütései mellett Horváth Dóra nyitásairól szólt a játék. Az utolsó menetben aztán Varga Réka és Mohl-Benesóczky Anna is hozzátett a különbséghez, amely folyamatosan nőtt a csapatok között. A végjátékban is a vendégek akarata érvényesült és Horváth Dóra (képünkön) nyitását követő hazai rontással, óriási különbséggel ért véget a játszma és egyben a mérkőzés is.

Az első játszma megingását követően magára talált a vendég Haladás és domináns, harcosabb, nagyobb sebességű játékával lehengerelte ellenfelét. Nyitásokban és a támadások dinamikájában kimagaslót nyújtottak a Haladás lányai, és sáncban is egyre jobb teljesítményre képesek. Összességében magabiztos játékkal hozta a kötelezőnek mondható győzelmet a listavezető Haladás VSE-Sportiskola csapat.

Dr. Mucsi Péter vezetőedző: A mérkőzés elején lazább koncentráció megbosszulta magát és így szinte ajándékba adtuk az első játszmát. A második szettben már látszott az a tűz, egymásért, a csapatért hajtó hozzáállás, amely miatt eddig sikeresek vagyunk a bajnokságban. Örülök, hogy a játék több elemében, így nyitásokban, sáncban lépkedünk előre, azonban nyitásfogadásunk jelentős javításra szorul.  Gratulálok a lányoknak, hogy az alapszakasz első körét veretlenül zárták. Szerdán arra is fény derül, hogy hol tartunk a nagyokhoz képest a munkában, hiszen az NBI tavalyi bronzérmesét, az UTE csapatát fogadjuk 17:30-kor hazai pályán, a Magyar kupában. 

Közgáz SC - Haladás VSE-Sportiskola
1:3
(-17,11,13,7)

Haladás: Horváth Dóra, Bokor Laura, Mikos Patrícia, Merklinné Zubor Enikő, Fazekas Szilvia, Mohl-Benesóczky Anna.
Liberok: Farkas Barbara, Zoltán Anna.
Csere: Varga Réka, Horváth Kata, Sövegjártó Eszter, Marton Gabriella, Dancsecs Nikolett, Majczán Lili.
vezetőedző: dr. Mucsi Péter
edző: Antonio Mircea Petre, Bodovics Árpád
jók: Horváth Dóra, Merklinné Zubor Enikő, Varga Réka, Fazekas Szilvia.

közösség

további frisss

lap tetejére