Több gyermek született Vas megyében

frisss.hu • 2017. február 20., hétfő •
A közelmúltban megjelent statisztikai adatok szerint a lakosságszám alakulásában kedvező tendencia észlelhető Vas megyében is.
Több gyermek született Vas megyében

Magyarországon emelkedik a születésszám, derül ki a legfrissebb adatokból 2016 első tizenegy hónapjában 85 128 gyermek jött világra, 1,4%-kal, 1214-gyel több, mint 2015 hasonló időszakában. Ezzel együtt 2016 évben a halálozási statisztikák is 5,4 százalékos csökkenést mutatnak. A születések emelkedése és a halálozások mérséklődése miatt a természetes fogyás a 2015. január–novemberi 37 030-cal szemben 2016 első tizenegy hónapjában 29 279 fő volt, ami 21%-os csökkenést jelent – Vas megye kórházaiban 2016 évben 2212 gyermek született, ami a 2015-ös előző évhez képest 3,2 %-os emelkedést jelent – tudtuk meg prof. Dr. Nagy Lajostól, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház igazgatójától.

Mint mondta, ez még kedvezőbb mit az 1,4%-s országos átlag. Ugyancsak megfigyelhető megyénkben is a halálozás 3 százalékos csökkenése. Az utóbbi évek dinamikus ipari fejlődése miatt ennek a ténynek különösen nagy jelentősége van a jellemzően apró falvas megyében. – A tavalyi év kimagasló születésszáma nyilvánvaló eredménye azon kormányzati szándéknak, ami az otthonteremtés ösztönzését és a születésszám emelkedését tűzte ki célul. A halálozási adatok javulásában az egészségügyi ellátás és az életmód javulása egyaránt szerepet játszik –hangoztatta az igazgató, hozzátéve, hogy a lakosság egészségügyi ismereteinek javítása az orvosok, egészségügyi dolgozók stratégiai feladata. 

Prof. Dr. Nagy Lajos hangsúlyozta, látható, hogy a fiatalok egyre bátrabban alapítanak családot, hiszen húsz éve nem volt olyan magas a gyermekvállalási kedv, mint most. Meglátása szerint többek között a Kormány otthonteremtési programja is hozzájárult a pozitív eredményekhez.

közösség

további frisss

lap tetejére