Szombathelyen az ELTE!

[x] Fotó: Hornyák Emőke • 2017. február 10., péntek •
Február 15-ig lehet leadni a felvételiket, elmondjuk, milyen szakokra jelentkezhetsz, ha az ELTE Savaria Egyetemi Központját választod!
Szombathelyen az ELTE!

Dr. Németh István, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szombathelyi Koordinációs Rektorhelyettesét kérdeztük.

 

Új időszámítás kezdődött a szombathelyi felsőoktatásban…

Fontos szempont volt, hogy az itteni hallgatóknak olyan oktatási portfóliót dolgozzunk ki, amivel a diplomájuk átvétele után megállják a helyüket a munkaerő piacon is, ne csak diplomát, hanem karriert, biztos jövőt adjunk hallgatóinknak. Három fókuszterületet határoztunk meg: a pedagógusképzést, a műszaki képzési területet, valamint a sport-egészségtudomány vonalat, ezek kiegészültek az ELTE lehetőségein keresztül a gazdaságtudományi képzések területével, melynek már hagyományai voltak Szombathelyen. Ezeknek a területeknek szilárd oktatói bázisa van a Savaria Egyetemi Központban és jelentős a regionális igény a végzett szakemberekre. Szerencsénkre az ELTE is hasonló fejlesztésekben gondolkodott. Először még csak együttműködésről beszéltünk, aztán 2016. májusra kialakult, hogy nem csak erről lenne szó, hanem valami sokkal szorosabbról. 2017. február 1-jétől a Savaria Egyetemi Központ az ELTE részeként folytatja működését.

Milyen hatásai vannak ennek a házasságnak?

Mivel a váltás a tanév közepén valósult meg, a SEK képzéséire történő jelentkezés a korábbi évektől eltérő módon történik. A Savaria Egyetemi Központ eddigi képzéseit a jelentkezők továbbra is a Nyugat-magyarországi Egyetem Karai (NYME-BDPK, NYME-TTMK) alatt találják meg. A jelentkezéseket ezekre a képzésekre tehát még az NymE-re adják be a jelentkezők, de szeptembertől az ELTE-re, annak a Savaria Egyetemi Központjába iratkoznak majd be. Azok a szakok pedig, melyek az ELTE jogán indulhatnak már, az ELTE karai alatt találhatóak meg.

Miért válassza valaki az ELTE-t Szombathelyen?

Az ELTE a nemzetközi és a hazai felsőoktatási rangsorokban legjobb helyezést elért magyar felsőoktatási intézmények egyike. Minden évben ide jelentkezik a legtöbb diák Magyarországon. Az ELTE Savaria Egyetemi Központjában feladatunk ennek a tradíciónak a folytatása kiegészítve azzal, hogy a regionális gazdaság igényeit megfelelően több duális, illetve cégekkel együttműködő, gyakorlatorientált képzéssel szolgáljuk Szombathelyen, ennek sikeres példája a 2015-ben elindult gépészmérnök képzés. Szombathely egyetemi város, az intézményünk célja, hogy a hallgatók élvezői és meghatározói legyenek a város kultúrájának, társadalmi és gazdasági életének. A Savaria campus minden szempontból „helyben van”.

Meddig lehet jelentkezni?

A jelentkezés benyújtásának határideje 2017. február 15. A felvételi korszerű és legegyszerűbb módja az e-felvételi, amelynek segítségével egyszerűen, biztonságosan az interneten adható be a jelentkezés. Az elektronikus felvételi nagy előnye, hogy a rendszer kiszűri az olyan hibákat, amelyeket kitöltés közben a papíron jelentkezők meglehetősen nagy számban vétenek. Idén is összesen öt helyre lehet benyújtani a jelentkezést, természetesen ebből az első és legjobb választás az ELTE szombathelyi képzései. 

Melyik szakokra lehet jelentkezni, ha valaki a Savaria Egyetemi Központot választja?

Ide kattintson, itt  tanulmányozható az összes Szombathelyen induló képzés.

További információk a következő elérhetőségeken kérhetők:

E-mail: felveteli@sek.nyme.hu

Telefon: (94) 504-330

             (94) 504-376

közösség

további frisss

lap tetejére