Szilágyi Áron aranyérmes, a női 4x200-as gyorsváltó hatodik!

Szita Róbert-nso - Fotó, MTI • 2016. augusztus 11., csütörtök •
A szerdai programban megvédte címét a 26 éves extraklasszis. Profi módon és ellentmondást nem tűrően vívta meg mind az öt asszóját a magyar zászlóvivő.
Szilágyi Áron aranyérmes, a női 4x200-as gyorsváltó hatodik!

Nagyon áldott ember vagyok, hogy ezt a csodát másodszor is átélhettem. Tudom, hogy mellettem mekkora munkát vitt be a környezetem, a szakmai stáb és a családom is ebbe az aranyba, Kétszeres olimpiai bajnoknak lenni olyan ajándék, amiért nagyon hálás vagyok – ezek voltak az első szavai a kétszeres olimpiai bajnoknak. 

Szilágyi Áron egész napos parádés szerepléséről és a döntőről ITT már olvashattak. 

Magyar idő szerint csütörtök hajnalban egy számban voltunk érdekeltek az úszás döntőit illetően. Előtte azonban még érdemes megjegyezni, hogy a klasszikus 100 méteres gyorsúszást nem kis meglepetésre az ausztrál Kylie Chalmers nyerte meg 47.58-cal, ami új junior világcsúcs. A címvédő amerikai Nathan Adrian ,,csak” harmadikként csapott a célba.  

Aztán 4 óra 55 perckor a Verrasztó Evelyn, Késely Ajna, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka összeállítású 4x200-as női gyorsváltó percei következtek.

Katkák 5. helyen jutottak a döntőbe 7:51.17 perces időeredménnyel. Hosszú Katinka a fináléval kapcsolatban megjegyezte, nagyon nehéz dolga lesz a váltónak: „Az a baj, hogy sok csapat nem így fog majd felállni, és nagyon nehéz megmondani, ki hogy fog úszni. Most az első nyolcban kellett lenni. Az már nagyszerű siker szerintem, hogy bejutottunk, hiszen olyan csapatok estek ki, mint az olasz, a francia vagy a brit. Nagyon kemény volt a mezőny, mindenki odatette most magát."

A döntőben Jakabos Zsuzsanna váltotta Verrasztó Evelynt, ő volt az első üszónk. A svédek vezettek, Jakabos a 8. helyen váltott 200 méter után, Késely Ajna volt a váltó 2. tagja és 400 méter után a 7. helyen álltunk, miközben az ausztrálok vezetnek. Kapás Bogi következett, teljesen ráúszott az oroszokra, továbbra is az ausztrálok vezettek. A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka hozta a váltót a célba, és az előkelő hatodik helyen végeztünk 7.51.03-mal. Az olimpiai bajnok az amerikai váltó lett az ausztrálok és a kanadiak előtt. .  

A további szerdai eredményekről ITT olvashatnak.

Érdekesség, hogy 5 versenynapot követően mi, magyarok 5 arany- (Szász Emese, Hosszú Katinka (3), Szilágyi Áron), 1 ezüst- (Imre Géza), és 1 bronzéremmel (Kenderesi Tamás) az USA, Kína s Japán mögött a 4. helyen állunk a nemzetek összesített versenyében.  

A magyar sportolók csütörtöki programja IDE kattintva böngészhető.

 

közösség

további frisss

lap tetejére