Száztíz millió forintot költenek az Aréna Savariára

SzR-HCs • 2015. július 09., csütörtök •
Megújul a Falco kosárlabda csapatának is otthont adó Aréna Savaria. Augusztustól új parketta, eredményjelző és reklámfal javítja a sportolók és a közönség komfortérzetét.
Száztíz millió forintot költenek az Aréna Savariára

A munkák már április-májusban elkezdődtek, hiszen a női kosárlabda Európa-bajnokság kezdetéig, június 11-ig már kicserélték az eredményjelző táblákat, új kamera rendszert építettek ki, valamint korszerűsítették a világítást, felújították a szociális blokkokat, a hőcserélőket és a légszűrőket is, valamint vásároltak két darab új mobilpalánkot. 
A korszerűsítést részben a természetes elhasználódás, részben a nemzetközi sportesemény lebonyolítása tette szükségessé. 

A felújítás aztán az Európa-bajnokság után is folytatódik. Koczka Tibor sportért is felelős alpolgármester a frisss.hu-nak elmondta, hogy az NB I-es kosárlabda-bajnokság kezdetére az Aréna Savaria parkettája teljesen megújul, tehát teljesen új padlón tudnak majd ősztől játszani a csapatok.
A parkettát a sportolók, a nézők pedig azt a két nagy ledkijelzőt élvezhetik, amelyeken a játékosok eredménye és teljesítménye egyénenként is követhető. Ezeket egyébként a kosárlabda Európa-bajnokságon már láthattak azok, akik ide kilátogattak – tette hozzá a honlapunknak nyilatkozó sportért is felelős alpolgármester.     

A végleges játéktér felület cseréje előre láthatóan augusztus 8-ig tart. A kiscsarnok várhatóan június, az Arena Savaria pedig augusztus második felétől fogadja majd újból üzemszerűen a sportegyesületeket. Addig pedig egy reklám ledfal is megérkezik az Aréna Savariába. 

közösség

további frisss

lap tetejére