Sűrű füst terjengett a szombathelyi 14 emeletesben

frisss.hu Fotó: Hornyák Emőke • 2016. március 03., csütörtök •
A tűzoltók nagy erőkkel vonultak ki, majdnem valódi vészhelyzet volt.
Sűrű füst terjengett a szombathelyi 14 emeletesben

Tudja, mit kell tenni, ha egy emeletes házban lakik és hirtelen áthatolhatatlannak tűnő füst lepi be a folyosót? Hogy menekülne? Mit tenne? A tűzoltók erre szerették volna felhívni a figyelmet csütörtök délután.

A feladatok végrehajtása során a tűzoltók a Borostyánkő Mentőcsoport speciális, alpinista egységével, a Bem Lakásszövetkezettel, valamint a Vasi Diák Közösségi Szolgálattal közreműködve mutatták be, hogyan is nehezíti az életmentést és miért számít tűzvédelmi szabálytalanságnak, ha a lakók virágokkal, egyéb folyosón tárolt anyagokkal zárják el a menekülési útvonalként is funkcionáló lépcsőházakat, folyosókat. 

A gyakorlat három elemből állt, elsőként a társasház egyik lakásban keletkezett tűz. A tűzoltók első feladatként felderítették a helyszínt, mely során megállapították, hogy az egyik 12. emeleti lakásban keletkezett tűz. Mivel azonban a tulajdonos meneküléskor nyitva hagyta az ajtót, az egész lépcsőházat sűrű, fekete füst árasztotta el. A tűzoltók elsőként az épületben lakókat menekítették ki, légzőkészülékben, védőálarcban, a szinte nullára csökkent látási viszonyok között

 

Miután valamennyi lakót biztonságba helyeztek, mozdulatlan tűzoltót jelző, éles sípoló hangra lettek figyelmesek: lépcsőházban található akadályok miatt két tűzoltó nem tudta időben elhagyni a lángokban álló tizenkettedik emeleti folyosót és megsérült

Hosszú az út, mire a felsőbb emeletekről kimentik az embereket.

Tűz esetén használni! A tűzoltók a lakóknak tűzmegelőzési oktatást is tartottak. Cél, hogy a lakosság figyelmét felhívják, hogy a tűzesetnél füsttel telített lépcsőháznál, mik azok a hiányosságok és problémák, amik felmerülhetnek, menekülés vagy tűzoltói beavatkozás során. 

Tűz esetén a liftet tilos használni! Irány a lépcső! A szabályokat a lakók sokszor áthágják, ami nagy veszélyt hordozhat magában. Ezen veszélyek bemutatása és a szabályok betartásának jelentőségére való rávilágítás volt a gyakorlat célja.

A tűzoltók van, hogy semmit nem látnak a sűrű füst miatt, négykézláb kúsznak a földön, úgy haladnak előre.

A gyakorlat miatt a maszk azon részén, amelyen alapesetben kilátnának, most direkt eltakarták, így valósághű a szituáció. A rögzítő kötél is fontos, egyfajta tájékozódási pont, ahogy a locsoló tömlő is, de ezzel kötik össze egymást a tűzoltók. 

Ha baj van, egymást is menteni kell. Fontos, hogy a tűzoltást és a mentést nagyban akadályozza ha a folyosón virágba, biciklibe, asztalbas botlanak. Mindig a fix tájékozódási pontokat- a padlót, a falakat, a lépcsőt - keresik. A gyakorlat során is bebizonyosodott, hogy minden menekülési útvonalon tárolt tárgy hatalmas veszélyt jelenthet!

A füst felfelé száll, fejebb mindig ritkább! 

Le a tűzlétrán...

Látják azt a sárgára festett részt? Na, oda tilos parkolni!

Annak érdekében, hogy egy esetleges valós helyzetben a tűzoltók hatékonyan, gyorsan és biztonságosan tudják kimenteni a bajbajutottakat, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a társasházak tűzvédelmére vonatkozó előírások maradéktalan betartására kéri a lakosságot!

kapcsolódó galéria


közösség

további frisss

lap tetejére