Sportkarácsony: életműve a sport

Szita Róbert - Fotó: Tóth Arnold és nb1.hu • 2015. december 25., péntek •
Idén tizenkilencedik alkalommal díjazták a legjobb szombathelyi diák-, felnőtt-, és veterán sportolókat. A város sportkarácsonyi kitüntetetteiről szóló sorozatunkban ez alkalommal az életmű-díjas, Halmosi Zoltánnal ismerkedhetnek meg.
Sportkarácsony: életműve a sport

Hagyománynak tekinthető, hogy Szombathely város és a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola közös rendezvényen ismeri el a jelentős sikereket elért sportolókat, valamint felkészítőiket. A decemberi esemény a szombathelyi sport igazi ünnepe volt, hiszen több mint száz elismerést adtak át a legjobb diák, felnőtt és veterán sportolóknak.
Az Agora - Művelődési és Sportházban atléták, tornászok, úszók, labdarúgók, és kosárlabdázók is jutalomban részesültek.

A ,,Szombathely Sportjáért Életmű-díjat" idén a 68 esztendős Halmosi Zoltán, egykori labdarúgó vehette át. A díj egyébként annak a személynek adományozható, aki hosszabb időn át - de legalább 25 éven keresztül - a testnevelés és a sport területén kiemelkedő tevékenységet végzett és munkájával közmegbecsülést szerzett. 

A díjazott, az 1947-ben született Halmosi Zoltán 16 évesen (1963) lett a helyi csapat, a Haladás VSE igazolt labdarúgója, 1965. június 20-án játszott először, 1967-ben mutatkozott be az élvonalban, 1981. június 20-án pedig utoljára öltötte magára a zöld-fehérek mezét, az első csapatban. 


Az élvonalban összesen 306 NB I-es mérkőzést tudhat maga mögött, ezeken 19 gólt szerzett. Ezután Ausztriában folytatta, egészen 1992-ig játszott az Oberwart, a Rechnitz, a Zuberbach és a Pinkafeld csapataiban, majd edzőként dolgozott. 
Csapatkapitánya volt a Haladás legsikeresebb korszakának, az 1975-ös KEK-szerepléssel, az 1977. évi 5. hellyel, valamint MNK-döntős is volt 1975-ben. 
1969-1974 között 11 alkalommal öltötte magára a magyar labdarúgó-válogatott nemzeti színű mezét. Szombathelyen a Rohonci úti pálya gondnokaként dolgozott egészen nyugdíjazásáig.  

Az életmű-díjat Puskás Tivadar polgármester és Koczka Tibor sportért is felelős alpolgármester adta át a legendás labdarúgónak. 

 

közösség

további frisss

lap tetejére